Öten indulnak vasárnap Zalalövőn
Öt független jelölt pályázik Zalalövő polgármesteri posztjára.
A korábbi polgármester lemondása miatt új települési vezetőt választanak vasárnap Zalalövőn, ahol öt független jelölt méreti meg magát - tájékoztatta a város jegyzője kedden. Gáspárné Tóth Zsuzsanna elmondta: a választásra jogosult csaknem 2500 helybéli hat szavazókörben adhatja le vasárnap a voksát. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert Vertetics László, a korábbi független polgármester júliusban indoklás nélkül lemondott posztjáról.
A jegyző elmondta, hogy a zalalövői polgármesterjelöltek - Balaskó Árpád Vendel kivételével - most is tagjai a képviselő-testületnek: Pintér Antal, Gyarmati Antal, Gödörházi Norbert és Herczeg Imre egyaránt részt vesz a testület munkájában. Herczeg Imre jelenleg az alpolgármesteri tisztséget is betölti.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható adatok szerint Vertetics László 2009 óta töltötte be Zalalövő polgármesteri posztját, azt megelőzően alpolgármester volt. A jelenleg önkormányzati képviselőként tevékenykedő polgármesterjelöltek közül Gödörházi Norbert 2010-ben a Fidesz-KDNP színeiben nyerte el önkormányzati képviselői tisztségét, kihívói független képviselőként ülnek a testületben.