2013. október. 09. 16:17 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 09. 16:15 Itthon

Nukleáris veszélyhelyzetet szimuláltak Pakson

Bemutatón ismertették a helyiekkel szerdán, hogy melyek a legfontosabb teendők egy, a Paksi Atomerőműben bekövetkezett esetleges nukleáris vészhelyzet esetén.

Több mint húsz szervezet és csaknem tucatnyi védőeszközgyártó és -forgalmazó érkezett Paksra, hogy szemléltesse azokat az eszközöket, amelyek a hatóságok, intézmények rendelkezésére állnak egy nukleáris baleset hatásainak kivédésére, csökkentésére. A hétfőn és kedden megtartott országos nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat folytatásaként bemutatták az alapvető lakosságvédelmi intézkedések alkalmazását, azt, hogy miként zajlik a lakosság kitelepítése, a sugárszennyezett terület felderítése, kijelölése, az emberek és a járművek mentesítése.

Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta, hogy a szakma csúcsán áll technikai eszközeiben, hozzáértésében, szakértelmében, létszámában és mozgósíthatóságában minden érintett szervezet, amelyre egy ilyen helyzetben feladat hárul.

Tóth Ferenc kormánymegbízott, a Tolna Megyei Védelmi Bizottság vezetője szerint a bemutató egyik fontos célja az volt, hogy a környékbeliek megismerjék, melyek a legfontosabb teendők nukleáris vészhelyzet esetén.

A gyakorlatot sikeresnek értékelte Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője kedden. Elmondta, azt feltételezték, hogy a Paksi Atomerőmű üzemzavara következtében nukleáris szennyeződés került a levegőbe, ezért hét dunántúli megye 28 járásában kell lakosságvédelmi intézkedéseket, például kitelepítést elrendelni.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.