2013. október. 05. 16:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 05. 16:30 Itthon

Bringázni fognak a polgárőrök

Kétszáz kerékpárt kap a rendőrségtől az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) – jelentette be az országos rendőrfőkapitány a 100x100 biztonság elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogram régiós fórumán szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön.

Papp Károly altábornagy közlése szerint az erről szóló közbeszerzési eljárás folyamatban van, arról, hogy az eszközök hová kerülnek, a polgárőr szövetség elnöksége dönt. A főkapitány emlékeztetett, májusban húsz segédmotoros kerékpárt kapott a polgárőrség, hamarosan pedig öt gépkocsit biztosít az OPSZ-egyesületek munkájának támogatására az Országos Rendőr-főkapitányság. A kapitány a fórumon tartott előadásában megerősítette, a rendőrség továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a polgárőrségre, a két szervezet élő, napi kapcsolatban áll egymással. A közbiztonság és közrend javítása érdekében elengedhetetlen a rendőrség, az önkormányzatok és a polgárőrség összefogása és a kölcsönös segítségnyújtás.

A rendőrség szeptember végén öt megyében indított el összehangolt közterületi járőrszolgálatot a Készenléti Rendőrség erőinek segítségével. A következő időszakban Nógrád megyében is hasonló, készenléti egységekkel kiegészített akciók indulnak – közölte Papp Károly.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.