Elhatárolódtak a szobordöntés tűzoltóruhás résztvevőjétől
A Magyar Tűzoltószövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki egy vasárnapi politikai demonstráción tűzoltó egyenruhában jelent meg.
Dobson Tibor, a szövetség elnöke szerdán azt mondta, a kívülálló számára ez azt üzenheti, hogy a rendezvényt a tűzoltóság hivatalosan is támogatja, de erről nincs szó. Az ilyen magatartás káros a hivatásra nézve, és etikátlan is, mert a tűzoltók politikai, faji, vallási vagy egyéb hovatartozásra tekintet nélkül mindenkinek segítséget nyújtanak, és nem lépnek fel senkivel szemben erőszakosan.
Az elnök hozzátette, hogy a férfi magánemberként vehetett részt a politikai rendezvényen, a mostani eset azért vet rossz fényt a tűzoltóságra, mert a szervezet egyenruháját viselte.
Dobson Tibor tájékoztatása szerint az állományon belül többen is elhatárolódtak az esettől, a szövetség pedig több panaszlevelet kapott az ügy miatt a lakosságtól.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes, vasárnapi budapesti tüntetésén lelepleztek egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló bronzszínű hungarocellszobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A tüntetésről megjelent fotók szerint a szobor levágott fejét egy tűzoltó ruhába és sisakba öltözött férfi is vitte.
A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A szobor levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába.