2013. október. 01. 11:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 01. 13:09 Itthon

Hoffmann: 105 ezer pedagógus átsorolását végeztük el gond nélkül

Szeptember 25-éig befejeződött az állami intézményekben a pedagógusok átsorolása. Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok 99 százalékának emelkedett a bére. A Klik intézményeiben csak 108 olyan pedagógus lesz, akinek a bére nem éri el a szeptember 1. előtti szintet.

Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó - mondta el a köznevelési államtitkár kedden, Budapesten.

Szeptember 25-éig befejeződött az állami intézményekben a pedagógusok átsorolása, és minden pedagógus láthatta, hogy a régóta várt béremelés mit jelent számára - tette hozzá Hoffmann Rózsa. 

A nem állami intézményeknek is minden segédanyagot megadtak - mondta, hozzátéve, nincs hír arról, hogy elmaradások lennének.

Az idősebb tanárok fizetése nőtt jobban

Az államtitkár közölte, hogy a béremelésnek köszönhetően a jövedelmek 10-100 ezer forinttal nőnek. Példaként említett egy tudományos fokozattal rendelkező középiskolai tanárt, aki osztályfőnök, és eddig a besorolásán túl 10 ezer forintot kaphatott, ami a munkáltató döntésén múlt. Mostantól a keresete 252 300 forintról 271 ezer forintra emelkedett.

Egy egyetemi végzettségű, kétdiplomás, 30 éve a pályán lévő általános iskolai tanár a korábbi 176 300 forint helyett 237 200 forintot kap. Egy több mint 30 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű általános iskolai tanító, aki osztályfőnök és munkaközösség-vezető az eddigi 191 600 forint helyett 293 800 forintra számíthat - említett további példákat az államtitkár.

A bérek emelésére az idei költségvetési összkiadás 32 milliárd, a jövő évi büdzsében pedig több mint 150 milliárd - mondta.

Hangsúlyozta, az érintettek most az emelés 60 százalékát, a fennmaradó 40 százalékot pedig 2017-ig kapják meg, négy részre elosztva. Így kiszámítható, előre kalkulálható pálya vár a pedagógusokra - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy 2015-re időzíti a törvény a pedagógusmunkát segítők bérének emelését.

Hoffmann: 99 százalékuknak emelkedett a bére

Hoffmann Rózsa összegzése szerint a pedagógusok 99 százalékának emelkedett a bére. A bérkompenzáció után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) intézményeiben csak 108 olyan pedagógus lesz, akinek a bére nem éri el a szeptember 1. előtti szintet. A kompenzációt a Klik tankerületi igazgatói egyénileg vizsgálják meg, október 5-éig és október 15-éig megszületik a döntés - magyarázta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a kompenzációt az érintettek novemberben esedékes fizetésükkel, szeptember 1-jéig visszamenőleg kapják meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a béremelkedés értékállóságát törvény garantálja, nincs még egy olyan foglalkozási ág, ahol a számítási alap a minimálbér. Ha a minimálbér nő, automatikusan nőnek a pedagógusbérek is - mondta. Akinek eddig például hat túlórája volt, abból négyet a mostani rendszerben is beszámítanak - említett az államtitkár egy másik kérdést az új rendszerrel összefüggésben. Elmondta, arra is figyelni szerettek volna, hogy ne legyenek túlterheltek a pedagógusok, és a túlórák sosem tartoztak az alapbérhez.

Azt téves információnak nevezte, hogy az érettségiért ne kapnának majd pluszjuttatást a pedagógusok, és azt is, hogy nőttek volna a munkaterhek.

A törvény rögzíti, a kötött munkaidőn belül mit lehet elszámolni, és ebben nincs olyan, amit eddig ne végeztek volna a pedagógusok - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy semmilyen külön, központi szabály nincs a 32 óra nyilvántartására.

Kérdésre válaszolva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkkészültségéről azt mondta, nem igazán érti, miért merült fel sztrájkfelhívásuk ötlete. A sztrájkhoz való jogát senkinek nem kérdőjelezi meg - jegyezte meg, majd ismét megerősítette: nem nőttek a munkaterhek.

Jobbik: a többlet terhekkel együtt ez nem siker

A Jobbik-frakció nevében Duró Dóra szóvivő reagált az elhangzottakra. A pedagógus-életpályamodell bevezetésével a sokat dolgozó, jól képzett pedagógusok járnak rosszul. Ráadásul a tanárok fizetése a 2008-as, legutóbbi béremelés óta közel 32 százalékot vesztett értékéből, így a mostani emelés nagyságrendileg mindössze ennek kompenzációjára elég.

Ha figyelembe vesszük, hogy fontos pótlékokat eltöröltek és a munkaterheket is növelték, akkor egyáltalán nem beszélhetünk sikerről - írta közleményben.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.