Itthon hvg.hu 2013. szeptember. 27. 07:56

Újságírót, színészt és volt SZDSZ-est is indítanának Bajnaiék

A jelöltállítási folyamat végéhez közeledik az Együtt–PM szövetség. Az atv.hu úgy tudja, csütörtökön döntöttek arról, hogy kik azok, akik biztosan nem indulnak egyéniben.

Több hetes polémia után eldőlt, hogy nem Szabó Tímea, a PM társelnöke lesz az erzsébetvárosi jelöltje az Együtt–PM szövetségnek. Az atv.hu úgy tudja, hogy az Együtt2014 és a PM többi társelnöke sem indul egyéniben, hanem a listán kapnak helyett. Jávor Benedek arra is esélyes, hogy az EP-listát vezesse.

Több körzetben már biztosnak tűnik az indulók személye. A legérdekesebbnek ígérkező összecsapás az V. és az I. kerület Palotanegyedének összevonásából létrehozott belvárosi körzetben lehet, ahol Juhász Péter indul a Fidesz várható jelöltje, Rogán Antal ellen.

Szelényi Zsuzsa, aki 1990 és 1994 között fideszes országgyűlési képviselő volt, most a II.-III. kerület összevonásával kialakított új választókörzetben – a korábbi körzetét, Karcagot otthagyó – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel csaphat össze. Nincs még döntés az Erzsébetváros és Terézváros egybeszerkesztéséből létrehozott körzet jelöltjéről. Sokáig úgy tűnt, hogy Szabó Tímea lesz az induló – írja a lap.

Budapesten Csepelen indulhat Bajnaihoz közelálló politikus. Itt a Szolidaritás jelöltje, Szabó Szabolcs versenghet a Fidesz jelöltjével, míg Budafokon az LMP-ből kivált PM-es Somfai Ágnes szállhat ringbe. Baján egy közismert fogorvos, Michna Ottó indul az Együtt2014 színeiben, Csongrád megyében, Szentes körzetében pedig Komáromi Zoltán, a híradókból ismert háziorvos indul. Elképzelhető, hogy Bajnaiék Barabás Richárd egykori Hallgatói Hálózatos aktivistát vetik be Debrecenben Kósa Lajossal szemben – értesült az atv.hu.

Egerben Szalóczi Gézát, az Egri Dohánygyár egykori vezetőjét küldik harcba, Esztergomban Szilágyi Lászlót, a Kukabúvár környezetvédő újság egykori főszerkesztőjét. Kaposváron  a szocialista Lamperth Mónika egykori körzetében még nem dőlt el, hogy kit indítanak.

Két volt szabad demokrata politikus is indul a pártszövetség színeiben. Gulyás József, az SZDSZ egykori választmányi elnöke, nemzetbiztonsági szakértő Szentendrén, Sértő-Radics István, Uszka polgármestere pedig Nyírségben.

Az atv.hu szerint legalább két újságíró is indul az Együtt 2014 színeiben: Gyulán Bod Tamás, a Magyar Narancs, míg Miskolcon Nagy Korsa Judit, a Kossuth rádió egykori riportere.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.