2013. szeptember. 26. 20:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 26. 20:52 Itthon

Népszavazás lesz a Normafáról Pokorni javaslatára

Helyi népszavazást ír ki a főváros XII. kerületének önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről. Pokorni Zoltán polgármester javaslatát csütörtökön egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete.

A fejlesztéssel összefüggő törvény a lehetőséget, a kereteket határozza meg, kötelességet azonban nem tartalmaz, a kerület maga dönthet arról, mit akar megvalósítani - mondta a polgármester felszólalásában.

Jelezte, a Natura 2000-es vizsgálatokat az önkormányzat már megrendelte, annak részeként átfogóan vizsgálják a különböző növényfajok, illetve bogarak és denevérek életciklusát és aktivitását, és a későbbi tervezésnél figyelembe veszik, hogy ennek megfelelően hol létesülhetnek egyáltalán például síliftek, szánkó-, bob- és futópálya.

Pokorni Zoltán hozzátette, a vizsgálatot részletes megvalósíthatósági tanulmány követi, a terveket nyilvánosságra hozzák, majd megkérdezik a hegyvidékieket, hogy akarják-e a fejlesztést. Utalt arra, hogy a beruházást az állam finanszírozza, a kerület pedig pénzt kap a 300 hektáros erdő kezelésére. Szerinte a terület gondos kezekben lesz, és több figyelmet kap, mint a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében, amely az ország erdeinek jelentős hányadát kezeli. 

Pokorni azt mondta, a társaságnak nem sikerült megoldania a parkolási gondokat, a közbiztonsági problémákat, a sí- és szánkópályák elkülönítését, azt, hogy orvos, rendőr vagy akár WC legyen a környéken, és a downhilles kerékpárosoknak nem tudtak külön pályát kiépíteni, ezért konfliktusokba keverednek a gyalogosokkal, sétálókkal, futókkal.

A polgármester véleménye szerint az előkészítést érdemes elvégezni, a végső szót a kerületben élők mondják majd ki.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.