Itthon MTI 2013. szeptember. 20. 07:58

Hende Csaba még ma kijöhet a kórházból

Hende Csaba péntek reggel Facebook-oldalán közölte, hogy jobban van és mint írta, "remélhetőleg néhány nap múlva minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba".

Pénteken elhagyhatja a budapesti Honvédkórházat az előző nap autóbalesetet szenvedett Hende Csaba honvédelmi miniszter – mondta Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka pénteken az M1 Ma Reggel című műsorában. Ismertetése szerint a csütörtökön mentőhelikopterrel a kórházba szállított miniszter vállsérülését még csütörtök este ellátták, az éjszaka nyugodtan telt, így pénteken elhagyhatja a kórházat.

A Honvédkórházba ugyancsak mentőhelikopterrel beszállított másik súlyos sérült – vélhetően a balesetet okozó autó sofőrje – zárt hasi sérülést szenvedett. A fiatal férfi állapota szintén stabil, de őt megfigyelésre még bent tartják. A parancsnok azt mondta: valószínűleg a biztonsági öv nyomta meg a férfi hasát.

MTI - Lakatos Péter

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka azt is elmondta: a minisztert sem műteni, sem gipszelni nem kellett. Vállficamát helyrerakták, az éjszaka nyugodtan telt. Egy rögzítőkötéssel kiengedik a kórházból.    

Szabó István elmondta, hogy csütörtök éjszaka a miniszteri autóban ülő másik két embert, a gépkocsivezetőt és a tárcavezető tanácsadóját is a budapesti Honvédkórházba vitték. Hende Csaba tanácsadója zúzódásokkal érkezett az intézménybe. A miniszteri autó sofőrje szegycsonttörést szenvedett a baleset során, őt a salgótarjáni kórházból szállították át. Arról, hogy ők mikor hagyhatják el a kórházat, kezelőorvosaik további vizsgálatok elvégzésének függvényében döntenek majd – mondta a kórház parancsnoka.

Az MTI értesülése szerint az autóbaleset ötödik sérültjét, az autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel.

Hende már facebookozik

Hende Csaba péntek reggel Facebook-oldalán közölte, hogy jobban van és mint írta, "remélhetőleg néhány nap múlva minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba".

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt közölte, hogy a minisztert szállító autó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze egy másik kocsival csütörtökön délután 5 óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten sérültek meg.

Szabó István mérnök dandártábornok csütörtök este a Honvédkórházban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a minisztert és a balesetben részt vevő másik autó sofőrjét is stabil állapotban vették fel, őket mentőhelikopterrel vitték a baleset helyszínéről a budapesti intézménybe.

MTI / Lakatos Péter

A Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtök este azt közölte: a honvédelmi miniszter autójának vezetőjét és másik utasát közúton ugyancsak a budapesti Honvédkórházba szállították kivizsgálásra. Az MTI értesülése szerint az autóbaleset ötödik sérültjét, az autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel.

Az MTI helyi forrásból úgy tudja, hogy a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal.

A 24 éves raliversenyzőt az M1 Híradója szerint eddig több mint hússzor büntették meg gyorshajtásért, jelenleg hat eljárás folyik ellene hasonló ügyekben.

A HM közleménye szerint Hende Csabát csütörtökön délután érte baleset miközben Szécsénybe, egy lakossági fórumra tartott. A minisztert szállító gépjármű a közlekedési szabályoknak megfelelően, a megengedett sebességhatárt betartva közlekedett, amikor egy kanyarban a sávjukba áttérő autóval ütköztek frontálisan a Szécsény és Hollókő közötti útszakaszon.

Hende Csaba honvédelmi miniszter következő napokra előzetesen megszervezett programjait át kellett tervezni. Eredeti programja szerint a tárcavezető pénteken Ostravában a cseh védelmi minisztérium egy konferenciáján tartott volna előadást.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.