Polgárőröket küld a vonatokra a MÁV-Start
Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-Start három polgárőr-egyesülettel, amelynek tagjai ezentúl a vonatok kísérésén túl az állomásokon a közrend fenntartására is ügyelnek majd, illetve járőrözni is fognak.
A MÁV-Start mindent megtesz azért, hogy az utasai és a dolgozói sérelmére, illetve az eszközpark kárára elkövetett bűncselekmények száma csökkenjen - írta közleményében a vasúttársaság. Hozzátették, ehhez a készenléti rendőrség munkatársainak, a vasútőröknek és a polgárőröknek folyamatos együttműködésére is szükség van.
A polgárőr-egyesületek korábban csak a székhelyük szerinti településen végezhették a tevékenységüket, de a 2012-es törvény kedvező változásainak köszönhetően lehetővé vált a területi megkötés nélküli polgárőri szolgálatellátás, így az már a közlekedő személyszállító vonatokon is lehetséges - írta a MÁV-Start közleménye.
A társaság a módosítás adta lehetőségeket kihasználva szerdán együttműködési megállapodást kötött három polgárőr egyesülettel. A többségében vasutas munkavállalókból szerveződött csoportok tagjai a szakmai ismereteik és gyakorlatuk alapján otthonosan mozognak az állomások területén és a vonatokon és rendelkeznek a szolgálatellátáshoz szükséges személy- és helyismerettel is.
Az érintett három egyesület - a Vasúti Polgárőr Egyesület (Budapest), az Első Pécsi Vasutas Polgárőr Egyesület és a Celldömölki Vasutas Polgárőr Egyesület - tagjai társadalmi megbízatásként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül teljesítenek szolgálatot.
A közlekedő vonatok kísérésén túl ügyelnek a vasútállomások közforgalom számára megnyitott területein a közrend, közbiztonság fenntartására, bűnmegelőzési járőrszolgálatokat látnak el a tárolt vasúti járművek kárára elkövetett cselekmények felderítése, megelőzése érdekében. Önállóan, vagy járőrtársként, rendőrök, vasútőrök, jegyvizsgálók mellett, vagy a peronkapus ellenőrzések megerősítése érdekében is besegíthetnek.
A ma megkötött együttműködési megállapodások 120-130 polgárőr együttműködését jelenthetik a mindennapokban - írta a MÁV-Start. A vállalat hozzátette, szándékában áll további egyesületekkel is erősíteni a vonatokon és az utasforgalmi területeken a közbiztonságot.