Egyetemi vezérigazgatóként funkcionáló kancellár, szigorúan megtisztított képzési kínálat és a már beharangozott négyféle felsőoktatási típus – ezeket a változtatásokat tartalmazza a felsőoktatási reform frissen nyilvánosságra hozott koncepciója. Minimum kapacitás már biztosan lesz, vagyis ha egy szakra nincs elég felvételiző, akkor az nem indul el.
Megvan a felsőoktatás átalakításának új, átdolgozott stratégiája, a szakmai anyagot az Emberi Erőforrásért Minisztérium Felsőoktatási Államtitkársága juttatta el kedden a hvg.hu-hoz. Az anyagban a májusi előző koncepciót írták újra úgy, hogy abban már belefoglalták a Felsőoktatási Kerekasztalon elhangzott észrevételeket, illetve a szakmától beérkezett javaslatokat, elemzéseket. Információink szerint Klinghammer István felsőoktatási államtitkár csapata több pontban is jelentősen hozzányúlt az eredeti dokumentumhoz.
"Mind az állami ösztöndíjas, mind az önköltséget fizető hallgatók esetében nincs helye a kapacitások mesterséges korlátozásának. Az adott intézmény, kar adott képzési programjára felvehető hallgatók számának egyedüli korlátja az adott intézmény tényleges oktatási, infrastrukturális kapacitása” – szögezi le a nyilvánosságra került dokumentum. Ugyanakkor az állam a képzési területek, programok sajátosságai alapján minimális kapacitásokat meghatároznának a hatékonyság érdekében: ha a felvételizők száma a meghatározott minimális kapacitást nem éri el, akkor az adott évben a program nem indítható meg. Ilyenkor a felvételi követelményeket teljesítő felvételizők számára automatikusan fel kell ajánlani más intézmények azonos programjaira való felvételt.
Az nem változott a korábbi kormányzati reformtervekhez képest, hogy a finanszírozást a hallgatók választásához kötnék, versenyt teremtve ezzel a diákokért az intézmények között. A képzés-finanszírozás egységesítése, átláthatóvá tétele érdekében a régi rendszer szerinti képzési támogatásokból és az állami ösztöndíjakra fordítható forrásokból homogén finanszírozási kategóriákat hoznak létre, vagyis képzésenként azonos összegű képzési normatívákat, illetőleg állami ösztöndíjakat vezetnének be.
Megvan, hogy ki mit oktathat
Abban sincs változás, hogy a jövőben a felsőoktatási intézmények 4 típusba sorolódnának: nemzeti tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák, közösségi főiskolák. Ha nemzeti tudományegyetemnek vagy egyetemnek főiskolai, illetve esetlegesen közösségi főiskolai kara is van, akkor ezek ugyanolyan megítélés alá esnek, mint a főiskolák, illetve közösségi főiskolák. Ahogy arról már írtunk, egy profiltisztítás menne végbe a képzéseknél, de intézménytípusonként is lenne feladatmegosztás: az egyetemi karok a BSc-képzés mellett az MSc- és a doktori képzésekre fókuszáljanak, felnőtt szakképzést egyáltalán ne folytassanak. A főiskolai karok – egy-egy indokolt kivételtől eltekintve – alapértelmezésben MSc- és doktori képzést ne folytassanak, a fő fókusz a BSc-képzés legyen, és itt már indulhat 2 éves felsőfokú szakképzés.
A profilváltással létrejövő közösségi főiskolák elsődlegesen felnőtt szakképzést folytatnának, illetve néhány kimondottan a profiljukba illeszkedő területen BSc-képzést. Az újfajta intézmények feladata lenne, hogy saját környezetükben komplex társadalmi mobilitási programokat vigyenek végig a hátrányosabb helyzetű családok tehetséges gyermekeinek támogatására.
Átláthatóbbá tennék a képzési kínálatot azzal, hogy egy adott intézmény egy adott képzési programot csak egy karán hirdethetne meg, illetve megtiltanák, hogy egy adott kar, illetve kisebb intézmény olyan képzési programot indítson, amely nem illeszkedik képzési profiljába, alapfeladatai közé. Így számolnának le azzal a jelenlegi gyakorlattal, hogy az intézmények minél többféle képzést próbálnak akkreditálni a túlélésük érdekében.
Kancellár, az egyetemi vezérigazgató
Jelentős szervezeti változás a tervezetben, hogy a korábban gazdasági főigazgató posztjából kialakítandó kancellári poszt sokkal hangsúlyosabb, és lényegében új vezetőként jönne létre. Ezt a szakmai anyag azzal indokolja, hogy a „sokmilliárdos, esetenként több tízmilliárdos költségvetéssel működő intézményeknél” a „professzionális menedzsmentjének és gazdálkodásának kialakítását” segítenék, egyben erősítenék a tulajdonosi-fenntartói kontrollt is a kancellári poszt létrehozásával.
A kancellárok így kibővített jogköröket kapnak: minden, a szervezetébe tartozó munkatárs – tehát szinte mindenki, aki nem oktatási, kutatási feladatokat lát el – felett ő gyakorolja nem csak a szakmai felügyeletet, hanem a munkáltatói jogokat is. Az ő egyetértése szükséges az intézmény gazdálkodását érintő legfontosabb döntésekhez.
Ő felel az intézmény gazdasági, pénzügyi számviteli ügyeiért, vagyongazdálkodásáért, így nem egy megerősített jogkörökkel rendelkező gazdasági főigazgató, hanem „az intézmény működtetéséért felelős felsővezető menedzser, tulajdonképpeni „vezérigazgató”. Így tehát a kancellári pozíció betöltéséhez szükséges feltételeknél elsődlegesen nem „a megszerzett papírok, hanem kompetencia és a tapasztalat oldaláról kell megközelíteni az alkalmasságot”. A kancellári pozíciónál – bár elvárt a diploma és „egy világnyelv megfelelő ismerete” – sokkal inkább a szakmai, vezetési tapasztalat dönti majd el, kit találnak alkalmasnak a feladatra.
