2013. szeptember. 05. 17:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 05. 17:48 Itthon

Barkácsmunka a Hagyó-ügy százmilliós utastájékoztatója

Házilagos barkácsolásnak nevezte az igazságügyi szakértő a szentendrei HÉV Batthyány tér és Békásmegyer közötti állomásain 118 millió forintért kiépítetett utastájékoztató rendszer egyes elemeit a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

A bíróság által felkért igazságügyi szakértő véleménye szerint az utastájékoztató rendszer kijelzője alkalmatlan a funkcióra, a rendszer szoftvere nem a pályázati kiírásnak megfelelően működik. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró második napja folytatja a bizonyítási eljárást a C.C Soft Kft. által kiépített utastájékoztató rendszerről, amellyel a vád szerint 118 millió forint kára keletkezett a BKV Zrt.-nek. 

A rendszer kiépítésére meghívásos pályázatot hirdetett a közlekedési vállalat, a felállított bizottság döntését figyelmen kívül hagyva a C.C. Soft Kft. lett a nyertes. A műszaki szakértő árbecslése szerint a kivitelező az utastájékoztató rendszert értékének duplájáért adta el, valamint nem a pályázati kiírásnak megfelelően építette ki. Sem a fényviszonyoknak, sem a 24 órás üzemnek nem felelt meg a televíziókészülék kültéri kijelzőként történő alkalmazása - hangsúlyozta a szakértő. A szakértő álláspontja szerint csökkenteni kellett volna a szerződés szerinti díjat. 

A bíróság tanúként hallgatott ki két cégvezetőt, aki pályázatot adott be 2007-ben a Batthyány tér és Békásmegyer közötti HÉV-állomások utastájékoztató rendszerének kiépítésére. A két cég ajánlatában jelezte, hogy legalább három hónap szükséges a rendszer teljes kiépítéséhez. A két tanú egybehangzóan állította: a pályázaton nyertes cég nem volt ismert az utastájékoztató rendszert építő cégek között. A C.C. Soft Kft. 85 millió forint nettó összegért vállalta a rendszer kiépítését, ezt szerződésmódosítás után 99 millió forintra emeltek. A tanúként meghallgatott egyik cégvezető elmondta: 92,5 millió forintos ajánlatot adtak be, de a pályázatban megjelölt ipari LCD kijelzőkkel építették volna ki a rendszert, ezek lényegesen drágábbak, mint a tv-készülékek. 

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, aki a utastájékoztató rendszer pályázati kiírásakor még a BKV Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, majd megbízott vezérigazgatója volt, kijelentette: "Sajnálom utólag, hogy nem az önök építették ki a rendszert, mert azt látom, hogy komoly szakmai felkészültséggel rendelkeznek." A vádirat szerint "a műszaki átadás-átvételi eljárást 2007. november 30-án lefolytatták, azonban eredményes próbaüzem a mai napig nem zárult le". 

A vádirat kitér arra, hogy Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató a teljesítés igazolását nem akarta aláírni, ezért Hagyó Miklós elsőrendű vádlott behívatta hivatalába, és utasította, hogy intézkedjen a kifizetésről, és az még karácsony előtt történjen meg. A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig megközelítőleg 1,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. A per szeptember 10-én tanúkihallgatásokkal folytatódik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.