2013. szeptember. 04. 09:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 04. 10:33 Itthon

Kodeint és morfint is találtak Rezesová vérében

A 4 ember halálát okozó szlovák milliomosnő asztmagyógyszereivel magyarázta a vérében található drognyomokat. Ám az őt először meghallgató börtönorvosnak még nem említett asztmát – derült ki az orvos vallomásából.

Megdőlhet Eva Rezesová védekezése, mert hazugsággal úszta meg a drogvádat a Blikk szerint. A szükségesnél kevesebb vért vettek le tőle, de annyiból is kiderült, hogy nagy mennyiségű kodein és morfin volt a vérében. Ezért váltott ki felháborodást, hogy a kábítószeres befolyás nem szerepelt a vádak között.

A nő azzal védekezett, hogy asztmagyógyszerei miatt halmozódtak fel ezek az anyagok a vérében, azóta azonban egyszer sem mutatott asztmára utaló jelet. Az őt elsőként kikérdező börtönorvosnak a 4 halálos áldozattal járó baleset után közvetlenül még azt mondta: csak egy erős nyugtatót szed rendszeresen. Akkor még nem volt szó asztmáról és asztma elleni gyógyszerekről.

A szlovák milliomosnő kitart amellett, hogy a Fiat Punto vágott ki elé, és ezért történt a baleset. A bíróságon animáción rekonstruálták a balesetet: ezen a kamiont előző Fiat Puntóba beleszalad a BMW X5-ös, és a kamion kerekei alá löki a kisautót. A Fiatból csak felismerhetetlen roncs maradt.

Mint arról beszámoltunk, a szlovák milliomosnő BMW-jével tavaly augusztusban az M3-ason belement egy Fiat Puntóba, amely az ütközés után kigyulladt. A benne ülők közül hárman a helyszínen meghaltak, a negyedik személy a kórházban halt bele sérüléseibe. Eva Rezesová pere kedden kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken, ma folytatják a tárgyalást.

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.