2013. augusztus. 27. 08:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 27. 08:59 Itthon

Blikk: bújtatott fizetésemelést kapnak az államtitkárok

A miniszterek nem fukarkodnak a közpénzzel, ha államtitkáraikról, helyettes államtitkáraikról van szó: sokuknak bújtatott fizetésemelést adnak – írja a Blikk.

A jogszabály meghatározza a fizetést, de lehetőséget ad az emelésre is. A 2011. évi CXCIX. törvény szerint az államtitkárok alapilletménye bruttó 997 ezer forint, míg a helyettes államtitkároké 748 ezer, amit a miniszter 30 százalékkal emelhet. A Blikk – a külügyi tárcát leszámítva – megkapta a fizetési listákat, s eszerint a fejesek jól végzik feladatukat.

A legjobban a tárcák közigazgatási államtitkárai járnak, közülük háromnak bruttó 1 millió 297 ezer forintra szökik fel a bére a maximális, 30 százalékos emeléssel. Így történhet meg, hogy ők közel havi bruttó 200 ezer forinttal kapnak többet, mint saját főnökeik, vagyis a miniszterek. A tárcák által a Blikkhez eljuttatott adatokból az derült ki: 40 államtitkárból öten kapnak így pluszpénzt.

Ám az igazi nyertesek a nyilvánosság előtt jóval kevesebbet szereplő, így kevéssé ismert helyettes államtitkárok. Ők több mint hetvenen vannak, s majd mindegyiküknek jár 70-150 ezres plusz – a kapott válaszokban mindössze ötük neve mellett nem szerepelt pluszjuttatás. Így a lap számításai szerint a fejesek összesen bő havi 11 millióval többet kapnak alapilletményüknél, ami éves szinten már meghaladja a 130 millió forintot.

A legbőkezűbb az erőforrás tárca. Balog Zoltán miniszter mind a 13 helyettes államtitkárának megadja a maximális emelést, ami a közigazgatási államtitkár bónuszával együtt havi 3,2 milliójába kerül a minisztériumnak. A tárcák a bérek „eltérítését" többnyire a pluszfeladatokkal, s a munkatársak többletmunkájával indokolták. A Miniszterelnökség ennek ellenére nem tervez változtatást – írja a Blikk.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.