2013. augusztus. 26. 15:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 26. 15:51 Itthon

A Fidesz szerint mindegy, mi lesz az Együtt-MSZP "cirkusszal"

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Együtt-PM választási szövetség és az MSZP között zajló egyeztetés cirkusz, és "teljesen mindegy, hogy ennek a cirkusznak mi lesz a végeredménye a hatalmi alkudozás szempontjából".

Rogán Antal más témában - a pedagógus-béremelésekről - tartott hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: abból a szempontból a magyar családok biztosan rosszabbul járnak, hogy "ismét egy olyan politikai alternatíva körvonalazódik, amely az IMF megszorítási politikáját szeretné folytatni", és ha ez a baloldali formáció a választásokon hatalomra jut, akkor Magyarországon veszély fenyegeti a béreket, a családi adókedvezményt és a rezsicsökkentést.

Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője múlt pénteken tartott egyeztetését követően az Együtt-PM vezetője azt mondta, javasolta, hogy az egyénijelölt-állítás kérdését válasszák el a közös kormányfőjelölt személyétől. Utóbbit egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során választatnák ki - ismertette elképzelését. 

Mesterházy Attila ezt követő sajtótájékoztatóján azt mondta, "ultimátumszerű" helyzet állt elő. A szocialisták elnök-frakcióvezetője válaszul közölte: az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek. 

Bajnai Gordon hétfőn bejelentette: elfogadják a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó korábbi javaslatot, és ezt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.