2013. augusztus. 21. 07:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 21. 08:42 Itthon

Lekötözték a pszichiátrián S. Ábelt

A gyanú szerint a Móriczon lövöldözött a volt egyetemista. Előzetes letartóztatása előtt egy VIII. kerületi pszichiátriai intézményben próbálták kikérdezni.

Elfogása után egy pszichiátriára vitték, ahol ágyhoz kötözve őrizték – állítja S. Ábel, aki az után került előzetes letartóztatásba, hogy a múlt csütörtökön lövöldözni kezdett a budapesti Móricz Zsigmond körtéri McDonald's-ban.

A szerdai Blikk a részletekről azt írja, hogy a korábban tömeggyilkosság tervezéséért elítélt volt egyetemistát egy VIII. kerületi pszichiátriai intézményben őrizték, ahol előzetes szakvélemény készült róla. S. Ábel – ügyvédje állítása szerint lekötözve felelt az orvos kérdéseire.

A lap úgy tudja, az előzetes szakértői vélemény szerint nem állapítható meg bizonyosan, milyen állapotban van S. Ábel. Így tehát az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítják, ahol ennél is szigorúbb körülmények között fogják tartani, és ahol további 30 napig fogják őrizni. S. Ábel – legalábbis egy ismerőse szerint – ettől félt a legjobban, ugyanis tart tőle, hogy nyugtatókkal tömik tele.

S.-nek a helyszínen hagyott táskájában három parabellum típusú lőszert találtak a rendőrök, a fegyvernek azonban nyoma veszett. A férfi menekülés közben szabadulhatott meg tőle. A nyomozók lefoglalták S. Ábel számítógépét is.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.