Rendszerszintű kockázatot jelent Magyarországon a közbizalom egyre süllyedő szintje, amihez nagyban hozzájárul, hogy a két politikai oldal is egyre vadabb összeesküvés-elméleteket gyárt a másikról – mondta a hvg.hu-nak Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, annak kapcsán, hogy egy nemrég készített felmérésből kiderült, a magyarok 42 százaléka úgy gondolja, „háttérhatalmak” irányítanak Magyarországon.
hvg.hu: Bár a francia és a szlovák példával összehasonlítva nem tűnik kiemelkedőnek, hogy a magyarok 42 százaléka szerint a kormányt valamilyen háttérhatalom irányítja, mégis nagyon magas ez az arány.
Krekó Péter: Magas a szám valóban, de nem meglepő, hiszen egy 2009-es kutatás is azt mutatta – pedig akkor még nem öt éve gázoltunk térdig a válságban, és nem folyt nagyüzemi módon a politikai összeesküvéselmélet-gyártás –, hogy a magyarok fele egyetért azzal az állítással: a válságot tudatosan idézték elő, hogy Magyarországot gyarmatosíthassák. Több eredményt összevetve azt mondhatjuk: a magyar lakosság egynegyede nagyon erősen hisz az összeesküvés-elméletekben. Nem egy-egy kérdésre ad igenlő választ, hanem a politikai eseményeket rendszeresen, és tendenciózusan így közelíti meg. Meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy a politika csak egy színpad, ahol megválasztott politikusainkat mint színészeket látjuk ugyan, de a darab rendezője rejtve marad.
hvg.hu: Egy mindent a New York–Tel-Aviv tengely mentén látó Jobbik-szimpatizáns esetében ez akár még érthető is, de a felmérés szerint az MSZP-s szavazók többen hiszik úgy, hogy háttérhatalmak irányítanak. Ők miért gondolkodnak így, erről lehet bármit tudni?
K. P.: Általános képlet, hogy azok hisznek az összeesküvés-elméletekben, akiknek nincsen hatalom a kezében – vagy legalábbis így érzik. Hiszen ezek arról szólnak, hogy az birtokolja a hatalmat, aki „nem mi vagyunk”. Ebben pedig inkább egy ellenzéki szavazó hisz, ám ez az állapot már a minősített esete a politikával szembeni bizalmatlanságnak. De az, hogy még az MSZP-szavazók nagy része is elhiszi, hogy nemzetközi pénzügyi körök, vagy idegen hatalmak irányítják az országot, azt mutatja, nemcsak a Fidesz trenírozza erre a híveit a maga szabadságharcos retorikájával, hanem alapvető igény van erre a magyar társadalomban. A bankellenesség például baloldalon is ugyanolyan erős.
hvg.hu: És a baloldal hogyan aknázza ezt ki? A „nemzetközi pénzügyi körözés” azért még nem elterjedt a baloldalon.
K. P.: Az összeesküvéselmélet-gyártás elkerülhetetlen velejárója a politikacsinálásnak, és egyáltalán nem csak magyar sajátosság. A franciák vagy a szlovákok mellett szinte minden országban találni olyan összeesküvés-elméleteket, melyek meglehetősen elterjedtek: 9/11-et a kormány követte el, Dianát meggyilkolták, Oszama bin Laden még él. A kérdés inkább az, hogy a politika mennyire aknázza ki ezt, és kiket tesz meg összeesküvőknek, ettől függ az összeesküvés-elméletek veszélyessége is. A baloldal nálunk ezt az oligarcházással aknázza ki. Ez az összeesküvés-elméleteknek összességében egy finomabb formája, mely nem feltételez a valóságtól nagyon elrugaszkodott narratívát. Azt például nem állítja, hogy van olyan hatalom, ami az egész világot a kezében tudja tartani, sőt felvethető az is, hogy a gazdasági érdekcsoportok politikai befolyásszerzése voltaképpen nem is titkos, hanem egyre inkább nyílt folyamat. Kérdés az is, mennyire ment át eddig a baloldal oligarcházása, vagy „maffiakormányozása" a széles közvéleménybe – szerintem kevésbé. Szeretjük vagy nem, be kell látni: a politika részben a sikeres ellenséggyártásról szól, aminek része a konspirációk feltételezése is. Ebben pedig a hazai jobboldal jelenleg sokkal sikeresebb.
hvg.hu: A magas magyar fogékonyság mennyire hozható összefüggésbe azzal, hogy ugyanilyen sokan gondolják, a „politika által ide-oda rángatott, választott kormány helyett” egy erőskezű vezető kell, aki irányt mutat a társadalomnak, és kivezeti az országot az éppen aktuális válságból?
K. P.: A kettő erősen összefügg, hiszen ha valaki azt gondolja, hogy a kormány azért nem tud irányítani, mert kívülről rángatják, akkor ugyanilyen fogékony arra is, hogy legyen valaki, aki „elvágja a drótokat”, és a saját lábára áll. A Fidesz relatív népszerűsége a ciklus ezen pontján annak tudható be nagyrészt, hogy ezt az igényt ki tudja elégíteni. Az pedig igazi politikai bravúr, hogy egyszerre tudja a felelős kormánypárt és a rendszerellenzék szerepét játszani. Kétharmadunk van, nagyon erősek vagyunk, szinte mindent meg tudunk tenni – de hatalmas ellenfelekkel kell szembenéznünk, hiszen Brüsszel vagy az IMF is diktálni akar nekünk, nem beszélve a nemzetközi baloldalról – ez láthatóan nagyon bejön. Ráadásul mindezekkel sikerül a hazai ellenzéki erőket is azonosítani, így a Fidesz kormánypártként nem csak támogató, de protest-szavazatokat is be tud gyűjteni: csak ezek nem a kormánnyal, hanem a globális status quóval szembeni protest-szavazatok. Erre kormány Magyarországon még nem volt képes.
hvg.hu: Mennyire rizikós ez egy kormánypártnak? Úgy értem, ha kormánypártként is arra játszom, hogy nekem rengeteg ellenfelem van, akik így-úgy korlátozni akarnak, nem lesz előbb utóbb az a benyomás rólam, hogy "te mindig ezen panaszkodsz, akkor te is ugyanolyan béna vagy, mint a többi”?
K. P.: Most nem olyan rizikós, mert nincs olyan ellenzék, amelyik sikeresen rá tudna mutatni, hogy itt valójában egy nagyon egyszerű játék zajlik: a kormány minden sikert magának tulajdonít, ugyanakkor minden kudarcot külső erőkre fog. Pedig például az elmaradt gazdasági növekedés és az unortodox gazdaságpolitika összefüggéseit nem bonyolult kimutatni. Ez a taktika persze általános, korábban is jellemző volt, csak más politikai keretben, és kevésbé sikeresen. Egy erős, hiteles ellenzékkel szemben a kormány nehezen tudna ezzel vitatkozni, de a Fidesznek jelenleg – kis túlzással – véleményformálási monopóliuma van. És igaz ugyan, hogy jelentősen átalakult a médiakörnyezet, de van még részben független sajtó, vannak bőven kritikus hangok – kérdés, hogy ezek milyen széles kört képesek megszólítani, és mennyire hatásosak, ha az ellenzéki pártok nem képesek arra, hogy a kritikát becsatornázzák a politikába. A Fidesz szinte egyszemélyes játszmát játszik, legnagyobb ellenfele saját maga. Fontos ugyanakkor, hogy az összeesküvéselmélet-gyártás nagyon könnyen visszaüthet hosszabb távon: ha a kormány nem jól manőverezik politikailag, és elveszti a nemzetközi szövetségeseit, ezek az elméletek önbeteljesítő jóslatként ellene (és az ország ellen) fordulhatnak.
hvg.hu: Az EU hogyan jelenik meg ezekben az összeesküvés-elméletekben? Mint a „nemzetközi háttérhatalmak” egyik szereplője, vagy mint egy alapvetően nem rossz, de gyenge intézmény, amit szintén ezek a körök irányítanak?
K. P.: Az adatokból ezt nehezebb megmondani, de a napi politikai retorika szintjén mindkettő megjelenik: az EU egyszerre színtere és aktora a „nemzetközi baloldal” összeesküvésének, és a gazdasági hatalmak érdekkijárója. Nagyon érdekes viszont, hogy ilyen kemény retorikát megengedhet magának a kormány az EU-val szemben, és még jól is jön ki belőle, miközben az uniós tagságunk támogatottsága még a csökkenő trendek ellenére is magas, például ahhoz képest, amit sok nyugat-európai országban látunk. Érdekes, hogy nagyon sokak fejében békésen megfér egymás mellett még a tagság támogatása és a Brüsszel elleni szabadságharc is. Ez mondjuk jelzi a baloldali-liberális elit véleményformáló erejének csökkenését is. Emlékezzünk arra, hogy Orbán Viktornak első kormányzása idején – igaz, még a csatlakozás előtt – az unióval kapcsolatos sokkal enyhébb megjegyzésekért („van élet az unión kívül is”) milyen komoly politikai árat kellett fizetnie. Most tabukat döntöget az EU elleni kritikában, és még profitál is belőle.
hvg.hu: Az, hogy az aktuális ellenzék előre csalással, a választások elszabotálásával vádolja a kormányt, szinte már hagyomány, de hogy a kétharmados kormány jelentse be nyolc hónappal a választások előtt, hogy nemzetközi körök akarják elcsalni az ellenzék javára a választásokat, vagy „baloldali média-összeesküvés” készül, egészen új. Ez például mennyire rombolja a demokratikus választásokba vetette közbizalmat, főleg egy ilyen fogékony közegben?
K. P.: 2006 őszétől kezdve is volt egy minőségi ugrás lefelé, amikortól elharapóztak mindkét oldal véleményformálói körében azok a vádak, hogy az ellenoldal politikai gyilkosságokra, terrorcselekmények elkövetésére is hajlamos lenne. De fontos az is, hogy ki gyárt összeesküvés-elméleteket: míg 2009-ben a romagyilkosságokkal kapcsolatban még főképp csak a jobboldali sajtóban jelentek meg összeesküvés-elméletek arról, hogy a kormánynak úgymond érdeke volt az, ami történt, és aktív részese, akár megrendelője volt a tragédiának, ma a Fidesz szóvivői állítanak ilyet teljesen nyíltan. A „bilderbergezés”, és a Sanoma-csoport elleni kirohanások már egy jól felépített koreográfiát valószínűsítenek: előbb a Fideszhez köthető sajtóban jelennek meg a „nagy leleplezések”, majd a kormányoldal rácsap, és mondván, „de hiszen a sajtó is megírta!”, aztán következik a politikai cselekvés, az EU, vagy a sajtó elleni hadjárat. De persze a kormány kritikusainak sem kell a szomszédba menni egy kis összeesküvés-elméletért, bár ott ez más formában és kevésbé szisztematikusan jelenik meg.
A választási csalással való visszatérő vádaskodás azonban egyre jellemzőbb, amivel több probléma is van: egyrészt, figyelmen kívül hagyja, hogy a Fidesz inkább a játékszabályok megváltoztatásával akarja győzelmét bebiztosítani, és ha ebben sikeres, nincs is szüksége csalásra. Másrészt, a választási vereség ilyen előrevetítése is könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat: ha úgyis elcsalják a választásokat, miért mennének el egyáltalán a baloldali választók szavazni? Az endemikus összeesküvéselmélet-gyártással az a baj, hogy aki rendszerszerűen hisz az összeesküvés-elméletekben, az nem hihet egyszerre a demokrácia létezésében is: ha azt mondom, hogy úgysem a kormány irányít, akkor a választásoknak sincs értelme... Ez a vélekedés pedig nagyon erős táptalajt adhat a populista és antidemokratikus ideológiáknak, és a választásokat megkerülő politikai cselekvésnek, hiszen minek is kellene egy színjátékot fenntartani? Nem véletlen, hogy az összeesküvés-elméletek a szélsőjobboldal szavazói körében a legvirulensebbek.
hvg.hu: Hogy lehet ebből visszalépni? Ha valaki egy az egyben kijelenti, hogy a másik úgyis el fogja csalni a választásokat, mint most a Demokratikus Koalíció, akkor hogy ül be utána a parlamentbe? Hiszen az egy illegitim parlament lesz a saját fogalmai szerint. A választóik számára milyen hosszabb távú szociálpszichológiai következményei vannak annak, ha az általuk preferált párt konzekvensen választási csalással vádolja ellenfeleit?
K. P.: Egy ilyen politikai rendszer nagyon törékennyé válik, hiszen az alapjait lehet folyamatosan támadni. Vannak egymásra rakódó politikai hatások: elég csak a politikusok népszerűségét összehasonlítani a tíz évvel ezelőtti adatokkal. Vagy nézzük meg, mi történik Csehországban, mi zajlik Bulgáriában, vagy a Gorilla-ügy után Szlovákiában: a poszt-szocialista országokban egyre erősebb az érzés, hogy a demokrácia létre sem jött vagy kifulladt, nem ezt akartuk a rendszerváltáskor, a politikusaink pedig nem értünk kormányoznak. Ez a demokratikus képviselet egyfajta válsága is, mely elvezethet akár pozitív folyamatokhoz is, de nagy a veszélye, hogy, mint már említettem, antidemokratikus mozgalmak megerősödésének kedvez. Ha a kölcsönös csalás a vádaskodás alapja, akkor nagyon nehéz lesz visszaépíteni annak a bizalomnak az alapját, ami egy demokratikus rendszer működéséhez kell, még ha egy demokráciának a szkepszis, egy bizonyos fokú bizalmatlanság is a része: nem hiszek el mindent a kormánynak, hatalmát pedig ellenzék, sajtó, civil szervezetek, ombudsmanok, stb. ellenőrzik. Nálunk sajnos rendszerszintű kockázati tényezővé vált a bizalmatlanság krónikus szintje.
hvg.hu: Ha a jobboldali sajtóban és a Fideszben már most, nyolc hónappal a választások előtt ilyen fordulatszámon pörögnek a kormánnyal szembeni összeesküvés-elméletek választási csalásokról, akkor hogy lehet ezt még fokozni?
K. P.: A bilderbergezés valóban azt mutatja, hogy folyamatosan tolódik ki az ingerküszöb, és egyre nagyobbakat kell mondani. De ne felejtsük el, a kormányoldal akár a szavazók politikai kifárasztására is játszhat ezzel, hiszen a Fidesznek az az érdeke, hogy alacsonyan tartsa a részvételt, de a saját, viszonylag jobban mozgósítható táborát elvigye az urnákhoz. Erre utal, hogy több mint egy évvel a választások előtt megindult az erős negatív kampány. De általánosabb kérdést vet fel a Fidesznek ez a retorikája.
hvg.hu: Mégpedig?
K. P.: A történelemből tudhatjuk, hogy az szokott ilyen stratégiát követni, és konzekvensen egyre élesebb retorikát használni valaki/valami ellen, aki valamilyen komoly lépésre készül. Az ilyen típusú retorikának a jellegzetes folytatása egy háborús konfliktus, vagy adott esetben a teljes szakítás – például az EU-ból való kilépés. És bár a Fidesz szerintem egyiket sem akarja, de kérdés, hogy tudja-e kezelni előbb-utóbb óhatatlanul is hiszterizálttá váló táborát, és a maga által gerjesztett politikai indulatokat, ha nem tudja levezetni azokat. Hogy tudja majd egy ilyen közvéleményre épített politikai rendszer konszolidálni magát? Hányszor hallottuk a Fidesztől és elemzőitől, hogy „mostantól jön a konszolidáció” – és mindig az ellenkezője történt. Ha nyer a Fidesz 2014-ben, hogy fogja a saját, és a Jobbik szavazóit lenyugtatni? Hogy építi újra a most erősen leromlott diplomáciai kapcsolatainkat? Hogy szerzi vissza a befektetők bizalmát? Nem nagyon látom a visszautat ebből, a Fidesz könnyen zsákutcába kormányozhatja magát, mert nem látszik, vagy nem kivitelezhető ennek a politikának a logikus folytatása.
hvg.hu: „Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok” – mondta erre Orbán Viktor.
K. P.: A szavakból, a retorikából politikai cselekvések következnek. A Fidesz retorikája erősen befolyásolja a kormány döntéseit, ez teljesen egyértelmű. A magyar populizmus egyik fő specifikuma, hogy kormányon megvalósítja a legvadabb dolgokat is, amit ellenzékben ígér – sőt, még többet is. Ez szerintem nem volt így korábban Lengyelországban Kaczinskyék és Szlovákiában Fico alatt sem. Nem látom, hogy tud a Fidesz ebből a helyzetből kihátrálni, és kérdés, hogy ez a rendszer egyáltalán konszolidálható-e.
