2013. augusztus. 14. 13:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 13:07 Itthon

Együtt-PM: a képviselők se kaphassanak egyszerre fizetést és nyugdíjat

Az Együtt-Párbeszéd Magyarországért kezdeményezi, hogy országgyűlési és európai parlamenti képviselők, valamint polgármesterek se kaphassanak egyidejűleg fizetést és nyugdíjat.

Szabó Tímea, a pártszövetség társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a közszférában dolgozók július 1-jétől nem vehetnek fel egyidejűleg fizetést és nyugdíjat, ez a szabály azonban nem vonatkozik a képviselőkre.

Súlyosan diszkriminatív és erkölcsileg is elfogadhatatlan, hogy amíg az egészségügyi és bölcsődei dolgozóktól, a tanároktól "a fideszes maffiakormányzás elveheti a nyugdíjukat", a képviselők mentességet kaptak – fogalmazott.

Az Együtt-PM társelnöke Harrach Péter KDNP-frakcióvezetőt hozta példaként, aki bruttó egymillió forintot meghaladó fizetése mellé felveszi több mint 200 ezer forintos nyugdíját is.

Szabó Tímea közölte: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a kettős juttatás tilalma terjedjen ki az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőkre, továbbá a főállású polgármesterekre is. Emellett egy közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megtudja az Országgyűlés Hivatalától, kik azok a képviselők, akik továbbra is felveszik fizetésük mellé a nyugdíjukat.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.