2013. augusztus. 13. 10:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 13. 11:23 Itthon

Nekiesett egy rendőrautónak két fiatal

Rendőrautót rongált meg két ittas fiatal Szegeden, miután a járőrök éjszakai hangoskodásuk miatt figyelmeztették őket a csongrádi megyeszékhely belvárosában – közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden.

A rendőrök hétfő hajnalban előállították a 21 éves és 23 éves fiatalokat, miután ellenszegültek az intézkedésnek. A két férfi két órával később – miközben a rendőrök az egyik nagyáruházban intézkedtek lopás miatt - leeresztette a kint parkoló járőrautó kerekeit, betörte az egyik indexét, és behorpasztotta az egyik sárvédőt.

A rendőrök néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, garázdaság és rongálás gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. Kihallgatásukon azt mondták, csak viccnek szánták a rongálást.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.