2013. augusztus. 13. 16:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 13. 17:01 Itthon

Halott csecsemők: kiállt a kórház mellett a polgármester

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a miskolci megyei kórházban kimagasló szakmai munka folyik, az pedig az állam gondoskodó feladatai közé tartozik, hogy minden, a szokottól eltérő esetet kivizsgáljon - mondta Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a koraszülött csecsemők halálozásával kapcsolatban.

Polgármesterként és édesapaként is megrendült az elmúlt napokban történtek miatt - mondta Kriza Ákos, Miskolc első embere.

Nyolc koraszülött vesztette életét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Velkey László Gyermek-egészségügyi Központ Koraszülött Osztályán. "Mélyen együtt érzek azokkal a szülőkkel, akik elveszítették koraszülött gyermeküket" - mondta Miskolc polgármestere.

Szerinte a halálesetek átlagtól eltérő nagyobb száma indokolttá tette, hogy mind a kórház, mind pedig az egészségügyi hatóságok, a minisztérium vezetésével vizsgálatot indítsanak, hogy kiderüljön, van-e összefüggés a halálesetek között.   

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kórházban kimagasló munka folyik. Az újszülött- és a koraszülöttosztály orvosai, szakápolói magas szintű szakmai munkát végeznek évek óta. Ennek révén sikerült azt is elérni, hogy a koraszülött halandóság az elmúlt két esztendőben jelentősen csökkent.

Az állam gondoskodó feladatai közé tartozik, hogy minden, a szokottól eltérő esetet kivizsgáljon, és különösen fontos ez az egészségügyi intézmények esetében - mondta.

"Bízom abban, hogy a vizsgálatok eredménye is azt bizonyítja majd, hogy a kórház és az ott dolgozó szakemberek feladatukat legjobb tudásuk, szakmai hozzáértésük és az eddig tapasztalt, kimagasló emberi erkölcsi normák szerint látták el" - jelentette ki Kriza Ákos.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?