Ismét fellángolt a vita a 2014-es országgyűlési választás tisztaságáról, és úgy tűnik, ettől a tematikától már nem is szabadulunk jövő nyárig. A borzongás tárgya, a levélben szavazás nem példa nélküli, a magyar rendszerben azonban olyan kiskapuk maradtak, amik valóban alapvetően alááshatják a rendszer iránti bizalmat. Csalni könnyebb lesz az új rendszernek köszönhetően; ahhoz azonban, hogy maga a választás elcsalható legyen, több körülmény – ma igen nehezen elképzelhető – együttállása kellene.
„Ez a rezsim olyan rosszul kormányoz, hogy tiszta választások esetén bizonyosan megbukna. Normális országokban azonban erre nem a választások elcsalása, hanem a jobb kormányzásra való törekvés a válasz” – ezt írta múlt vasárnapi közleményében az Együtt–PM szövetség a Nemzeti Választási Iroda vezetőjének egészen furcsa nyilatkozata után. Az MSZP nem állította egyértelműen, hogy a kormánypártok csalásra készülnek, de azt igen, hogy a választási rendszer „egyes elemei komoly kockázatokat hordoznak”.
Könnyű lenne a fenti állításokat azzal lesöpörni, hogy jelen állás szerint a Fidesz minden manipuláció nélkül magabiztosan nyerne egy országgyűlési választást. Ma nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy az MSZP-nek jövőre sikerül megbuktatnia Orbánt, az Együtt–PM-nek pedig a parlamentbe jutásra sem nagyon van esélye. Ráadásul a magyar politikában komoly (épp a Fidesz holdudvara által megteremtett) hagyományai vannak a választási csalás emlegetésének – emlékezzünk csak a 2002-es választásokat követő, hídfoglalásba torkolló hisztériára.
Ám az a helyzet, hogy a Fidesz finoman fogalmazva nem segített eloszlatni az új választási rendszerrel szembeni kételyeket – sem a szisztéma egyoldalú elfogadásával, sem azzal, hogy korábban még törvényt is módosított volna, hogy ne kelljen elárulni, hányan kapták meg az állampolgárságot 2010 óta.
"Értékcsökkentett" határon túliak
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Fidesz toronymagasan vezet, és ezt az előnyt az új választási rendszer alaposan meg is jutalmazza, így nem valószínű, hogy 2014-ben csalnia kéne ahhoz, hogy akár biztos többséggel újra kormányt alakíthasson. Ráadásul a határon túliak voksa – mivel nem szavaznak egyéni jelöltre, és így töredékszavazat sem keletkezik – negyedannyit ér, mint egy magyarországi választóé.
Eddig mintegy 480 ezer ember kért állampolgárságot, de nem mind választók (hiszen vannak köztük gyerekek is), és akik szavazhatnának, azok sem mind fognak regisztrálni. A határon túli magyar szavazók hazájuk parlamenti választásain általában a többségi társadalomhoz képest alacsonyabb számban mennek el szavazni; bár ettől természetesen eltérhet a magyarországi választáson mutatott aktivitásuk. Mindenesetre ha feltételezzük, hogy 200 ezer határon túli szavazna a Fideszre, az is csak nagyon szoros verseny esetén befolyásolná a végeredményt – ez nagyjából annyi nyereséget jelentene a Fidesznek, mintha 50 ezer magyarországi "ajándékszavazatot" kapna. Ám akár szoros küzdelem, akár bármelyik oldal kétharmad-közeli eredménye esetén ennek a szavazatmennyiségnek döntő jelentősége is lehet.
A választás tisztasága körül keletkezett kételyek mindenesetre jó ideig segítenek fenntartani azt a háborús hangulatot, ami legalább 2002 óta sajátja a magyar politikának, hiszen bármilyen végeredmény magyarázható a Fidesz által jó előre kinyitott kiskapukkal, vagy éppen a Magyar Nemzet nevezetes cikke után a Reding–Bilderberg-tengely mesterkedésével. Pedig a legutóbbi időkig (a 2002-es, a polgári körös szubkultúrán túl nemigen ható hisztéria ellenére) a választási rendszer olyan dolog volt, amiben úgy-ahogy bíztak az állampolgárok, de most épp sikerül ezt is aláásni.
Többet ártott
A mindenki, tehát a magyar lakcímnyilvántartásban szereplő polgárok számára is kötelező regisztráció ötlete eleve rosszhiszeműséget sugallt, hiszen azt akarták vele elérni, hogy csak az igazán elkötelezettek vegyenek részt a politikai döntéshozatalban, a bizonytalanok népes táborát még véletlenül se vigye az urnákhoz az ellenzék. Bár az Alkotmánybíróság szerint ez jogkorlátozás lett volna, a Fidesz más miatt gondolta meg magát: valószínűleg a kampányguruk kiszámolták, hogy a regisztráció többet árt, mint használ, így ejtették az ötletet.
A jelenleg hatályos választási eljárási törvény más szempontból is rossz: fölöslegesen bonyolult, és lehetőséget ad a visszaélésekre – annak ellenére is, hogy a tavasszal elfogadott jogszabály már kora nyáron átesett egy nagyobb módosításon. Tökéletes törvény persze nincs, de a kormánypártok tényleg nem tudták megoldani azt a feladatot, hogy politikai céljukat – minél több határon túli magyar szavazzon, várakozásaik szerint természetesen a Fideszre – összeegyeztessék az átláthatóság és ellenőrizhetőség alapvető követelményével.
A határon túliak szavazati joga körüli bizalmatlanságot már 2010 nyarán sikerült megalapozni azzal, hogy a kormánypártok nem mondtak igazat saját, ezzel kapcsolatos céljaikról. 2010 nyarán – a teljes akkori LMP-frakció és az MSZP nagyobb része is megszavazta a kedvezményes honosítást – többen is feltették a kérdést, hogy mi lesz a szavazati joggal, de akkor az volt a válasz, hogy ez nincs napirenden, meg hogy a választási törvényben ott van, hogy a szavazáshoz lakcím is kell. Az alaptörvényben már csak feltételes módban szerepelt a lakcím szükségessége, a választási törvényben meg már sehogy, de ez ellen már a baloldali ellenzék sem berzenkedik.
A kormány azzal fokozta a határokon átívelő össznemzeti bizalmatlanságot, hogy leveleket kezdett küldeni a kedvezményesen honosított polgároknak, közben viszont nem volt hajlandó elárulni, mely országokból hányan kaptak állampolgárságot. Mikor pedig a hvg.hu pert indított, Potápi Árpád képviselő emlékezetes törvényjavaslatával próbált elébe menni az adatok nyilvánosságra kerülésének. A Lex Potápi által kiváltott vihar hatására a Fidesz ismét visszakozott, ismertté vált az állampolgárok száma, illetve bekerült a választási törvénybe egy bekezdés, ami némi előrelépést jelent ugyan, de nem oldja meg a helyzetet.
Első körben – a titkolózás miatt – az a gyanú merülhet fel, hogy a választói névjegyzékbe olyan személyeket is beírnak, akik ezt nem kérték, vagy nem is léteznek, vagy már meghaltak. Ennek megelőzésére a törvény felhatalmazza a Nemzeti Választási Bizottság tagjait, hogy összevessék a névjegyzékben szereplők regisztrációs kérelmét a magyar állampolgárok nyilvántartásával. A dolog szépséghibája, hogy a bizottság tucatnyi tagjának úgy kell százezernyi adatot egyeztetni, hogy nem készíthetnek másolatot, és nem is jegyzetelhetnek, így az ellenőrzés csak szúrópróbaszerű lehet.
Ami komoly baj
Sokkal több aggodalomra ad okot a levélben szavazás intézménye, annak ellenére is, hogy számos országban régóta használt, bevált módszerről van szó. A gondot ismét a politikai szándék és a lehetőségek közti különbség jelenti: a cél, hogy minél többen, minél egyszerűbben szavazzanak, miközben az online szavazás lehetőségét – ismét csak a bizalomhiány miatt – a Fidesz régóta elutasítja. Marad a levélben szavazás, de persze nincs bizalom a postai szolgáltatók, különösen a külföldiek felé, így jönnek az öszvérmegoldások.
Az úgynevezett levélcsomagot (szavazólap, kis boríték, azonosító nyilatkozat és válaszboríték) eleve nem mindenkinek a saját címére küldik, hanem meg lehet adni külképviseleteket vagy magyarországi választási irodákat, ahol a szavazó személyesen kívánja átvenni. Már itt felmerül a kérdés, hogy aki Magyarországon van, miért nem jelentkezik be egy lakcímre, miért marad hivatalosan határon túli magyar, de ez a választási csalás szempontjából igazából lényegtelen. Aggodalomra az adhat majd okot, ha jövő tavasszal elveszett, ellopott vagy rossz címre kézbesített szavazólapokról érkeznek hírek.
Ennél is nagyobb teret ad a gyanúnak a szavazatok visszaküldése. Alapesetben a határon túli választó otthon, a konyhaasztalnál kitölti a szavazólapot, beleteszi a kis borítékba, majd a kitöltött azonosító nyilatkozattal együtt a nagyobb válaszborítékba, és elküldi Budapestre, a Nemzeti Választási Irodának. Ebben az esetben csak trehány postások okozhatnak gondot, esetleg a késve érkezett, ezért figyelmen kívül hagyott szavazatok körül támadhat némi vita. Az alternatív beküldési útvonalak viszont joggal kelthetik fel a gyanakvó polgárok figyelmét.
A borítékot ugyanis a választópolgár „a magyarországi szavazást megelőző tizenöt napon belül (…) eljuttathatja bármely külképviseleti választási irodába”, vagy „a magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttathatja bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába”. A törvényszöveg magyarra lefordítva annyit tesz, hogy a szavazatot be lehet vinni a konzulátusra, vagy át lehet hozni Magyarországra, és leadni valamelyik határhoz közeli város hivatalában.
Bár a törvényben az áll, hogy „a válaszborítékot az iroda folyamatos felügyelete alatt álló urnába lehet bedobni”, illetve a magyarországi irodákban „az országos listát állító jelölőszervezetek által megbízott megfigyelők jelen lehetnek az urna felügyelete során”, az már nem szerepel a szövegben, hogy a borítékot személyesen kell leadni. Erre utalt Pálffy Ilona, az NVI vezetője, mikor a nagy vihart kiváltott Hír Tv-s interjúban azt mondta: valaki „bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra”.
Kitöltetlen szavazólapok?
Nem nehéz elképzelni, mekkora botrány lesz belőle, ha a csíkszeredai konzulátuson, vagy a makói polgármesteri hivatalban megjelenik – mondjuk, csak a példa kedvéért – az egyik erdélyi párt egyik ismert vezetője egy hátizsáknyi borítékkal, és beborítja azokat az ott lévő urnába. Lehet persze, hogy valóban csak a postás szerepét vállalta magára, de rögtön fel fog merülni a gyanú, hogy eleve úgy gyűjtötte be a szavazatokat, hogy ellenőrizte, kire szavaznak a választók, esetleg ő maga töltögette ki a már korábban begyűjtött nyilatkozatokat és szavazólapokat.
Magyarországon is felmerül minden választáson, hogy egyes emberek eladják a szavazatukat, majd őket szervezetten szállítják a szavazókörökbe, de a törvény kifejezetten megteremti a lehetőséget a határon túli verzióra: a megfelelő emberek körbejárhatnak a faluban, összeszedhetik a kitöltött szavazólapokat (esetleg a biztonság kedvéért ők maguk tölthetik ki), majd egyszerre beszállíthatják az egész halmot a konzulátusra. Persze a szavazatvásárlást, vagy a naiv emberek kihasználását nem lehet teljesen kizárni, de a jövő évi választás előtt a jogalkotó – ez elfogultság és hiszti nélkül kijelenthető – effektíve megkönnyítette.
Nem fogja javítani a bizalmat az sem, hogy az NVI négy napig gyűjtögeti majd a levélszavazatokat tartalmazó, külföldről érkező urnákat, és csak a választás utáni ötödik napon bontja fel azokat (miközben a postán küldött szavazatoknak a magyarországi választások napját megelőző éjfélig meg kell érkezniük, különben nem érvényesek). Majdnem egy héttel a választások után már az Országgyűlés alakuló üléséről és a kormányalakításról kellene beszélni, de csak ekkor lesz meg a végleges eredmény, már ha nem támadják meg bíróságon, és nem kell megismételni az egészet.
Összességében kijelenthető: 2014-ben lényegesen könnyebb lesz csalni az országgyűlési választáson, mint 1990 óta bármikor. Ahhoz viszont csak számos körülmény (jelenleg igen valószínűtlennek tűnő) együttállása kell, hogy (legalábbis megalapozottan) utólag a választás elcsalásáról lehessen beszélni.
