2013. augusztus. 01. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 01. 12:28 Itthon

Orbán a fertődi kastélyba vár három kormányfőt

Magyarországra látogat augusztus végén a cseh, a lengyel és a szlovák kormányfő – közölte Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy a tusnádfürdőihez hasonló nyári szabadegyetemet tartanak Kőszegen, és azon idén a visegrádi négyek kormányfői is részt vesznek. 

Havasi Bertalan azt mondta, hogy a szervezés, az előkészítés még zajlik; a tervek szerint augusztus 24-én délelőtt a fertődi kastélyban tanácskoznak a miniszterelnökök, délután pedig együtt fórumot tartanak a kőszegi "Tranzit – Fesztivál a határon" című rendezvényen, ahol több száz magyar és külföldi fiatallal találkoznak.


 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.