2013. július. 30. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 17:57 Itthon

Új sétányt avattak Szolnokon

Átadták kedden a csaknem 2,4 milliárd forint értékű szolnoki árvízvédelmi beruházás első ütemében épített Zagyva-torkolati sétányt. A Zagyva-híd és a Tisza-híd közötti 150 méteres szakaszon a jobb parti rézsű betonba rakott terméskő burkolatot kapott, és a korábbinál csaknem 40 centiméterrel magasabb támfalat építettek.

Lovas Attila, a projektgazda Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy hamarosan befejezik az ipartelepi szakaszon a töltésrekonstrukciót, és megkezdődhet a szennyvíztisztító telep mögötti töltésáthelyezés. A belvárosi Tisza-parti sétány új töltésének építését, a régi támfal elbontását folyamatosan végzik, eddig több mint 20 ezer köbméter földet mozgattak  meg.    

A kivitelezést késleltette, hogy tavasszal harmadfokú, Szolnoknál 866 centiméterrel tetőző árhullám vonult le a Tiszán. A munkát csak a kéthónapos árvízi védekezés után folytathatták.

Az Európai Unió 100 százalékos támogatását élvező árvízvédelmi projekt 2012 nyarának végén kezdődött, és 2014 májusában fejezik be. A fejlesztés egy részét a Tisza-parti sétányon a vízi rendőrség és a Tisza-híd, valamint a Tisza-híd és a Zagyva-híd közötti szakaszon végzik.

Szélesítik a sétányt, növelik ezzel a kerékpározásra alkalmas területet, két helyen nagylépcsős vasbeton rézsűburkolatot alakítanak ki. A projekt műszaki megoldása lehetőséget biztosít egy oktatási célú pavilon létesítésére is, ez később a szolnoki önkormányzat beruházásában épülhet meg.

Az iparterületi árvízvédelmi fővédvonalat is kiépítik, ennek részeként megerősítik a földműveket, illetve azokat új nyomvonalra helyezik át. Az új nyomvonal a városi szennyvíztisztító telep előtt húzódik majd, és így kellő védelmet nyújthat áradáskor.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.