2013. július. 26. 12:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 26. 13:09 Itthon

Botrányos temetés Felsőmocsoládon

Méltatlan körülmények között temettek el egy helyi német férfit a felsőmocsoládiak szerint, többen felháborodtak. Betegségben hunyt el a 70 éves férfi, és az önkormányzat szerint azért kapott szociális temetést, mert nem érték el a hozzátartozóit. Egyszerű furnérládában, lepedőbe csavarva, meztelenül temették el, még a szemét sem zárták le, és papot sem hívtak hozzá.

A német férfi egy évtizede költözött a Somogy megyei Felsőmocsoládra, felújított egy lerobbant házat az újvári részen, ott élt. Szomszédai csendes, zárkózott embernek ismerték. Rákos volt, a mosdósi kórházban kapott kezelést, de váratlanul meghalt nemrég, hat nappal később pedig már el is temették.

Az egyik helyben élő nő a sonline.hu-nak azt mondta: az elhunyt szomszédja látta, hogy a férfit meztelenül, egy lepedőbe csavarva fektették egy furnérládába, szeme és a szája nyitva volt, még egy szemfedőt sem kapott. Papot nem hívtak hozzá, beszéd sem hangzott el a temetésen. Sírjára egyszerű deszkakeresztet állítottak, amelyre tintával írták a monogramját, életévét, halála dátumát.

A helyiek szerint embertelen és megalázó módon temették el falubelijüket, meg sem várták, hogy értesítsék Németországban élő gyerekeit és volt feleségét.

A hivatalos magyarázat szerint a halotti bizonyítvány kiállítása idején nem lehetett fellelni őket, ezért volt szükség a köztemetésre.

Vogl Szilvia felsőmocsoládi polgármester a törvényre hivatkozott, amely szerint nyolc napon belül el kellett temetni a halottat a lakhelyén. Az önkormányzat vállalta ennek költségeit, még egy sírcsokrot is csináltattak a szertartásra – tette hozzá. A polgármester elismerte, valóban nem volt pap és beszéd a szertartáson, utóbbi leginkább szerinte azért, mert nem tudtak semmit az elhunytról. Azt viszont ő is utólag hallotta, hogy meztelenül rakták a koporsóba – tette hozzá.

A polgármester azt mondta, hogy az elhunyt férfi hozzátartozóit azért nem értesítették, mert senki sem tudott elérhetőséget hozzájuk.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.