2013. július. 24. 22:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 24. 22:01 Itthon

Magyarországon is bevezethetik a sziesztát

Tíz éven belül Magyarországon is bevezethetik a sziesztát, legalábbis az ÁNTSZ ezt reálisnak tartja - hangzott le az RTL Klub Híradójában.

Magyarországon is ideje lenne fontolóra venni a szieszta bevezetését - hangzott el az RTL Klub Híradójában.

"Főleg kisebb településeken ez könnyen megoldható, ahol az emberek a lakóhelyükün dolgoznak, vagy hazamennek ilyenkor, és pihennek egy-két órát" - mondta Páldy Anna, a Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese.

"A nagyobb városokban meg kell szervezni, hogyan lehet ezt megoldani, hova tudnak elhúzódni pihenni a dolgozók" - tette hozzá.

A csatorna híradójában elhangzott: a klímaváltozás miatt a jövőben akár minden második napon hőségriasztást rendelhetnek el Magyarországon.

A tisztiorvosi szolgálat szerint ezért 10 éven belül vezetne be sziesztát nálunk. Először csak vidéken, a földeken dolgozók védelmében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.