Itthon MTI-OS 2013. július. 09. 09:52

"Nagy sporttáskákkal hozta az ajándékot" - ilyet is csinált Buda Béla

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége emlékezik a 74 éves korában elhunyt tudósra, a kommunikációelmélet és a pszicihátria szakértőjére.

Elhunyt Buda Béla. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) munkatársai és országos vezetősége mély megrendüléssel fogadta dr. Buda Béla elvesztését - írta a LESZ kedden közleményben.

MTI / Czimbal Gyula

Ember- és szakmaszeretetét, óriási műveltségét, hatalmas tudásmennyiségét, valamennyi kapcsolatát önzetlenül és szerényen vetette latba az egészségmegőrzés nemzeti ügyéért, s ebben a lelki elsősegély telefonszolgálatokért. Minden, a lelki egészséggel foglalkozó előadásában, tanulmányában megemlítette a telefonos segítőmunka specifikumait, és felhívta a figyelmet arra, hogy nélkülözhetetlen szerepe van az ellátásban ennek a munkának - írta a LESZ nevében Dr. Kálmánchey Albert.

1975-ben írt tanulmánya a témáról az első hazai összefoglaló munka volt, de máig érvényes. Emellett évtizedeken keresztül naprakészen frissítette az ismereteinket – a nemzetközi szakmai eredmények megismertetésével. Számtalan konferenciánkon tartott előadást, csoportot, ha elfoglaltsága engedte, hozzánk az első szóra jött. Vendégként hívtuk, de mindig ő hozott ajándékot: nagy sporttáskákkal hozta a folyóiratokat, könyveket, mindent, amije volt - írta a LESZ.

2012-ben adtuk át Buda professzornak a szövetség által alapított Dr. Szabó Pál díjat. Sokat kaptunk tőle, nem is tudjuk ezt most számba venni. Hálával gondolunk rá, a hiányával nagyobbnak érezzük munkánk felelősségét a szolgálatban, ahogy ő nevezte, a "társadalom lelkiismereti őrtornyaiban" - olvasható a közleményben.

Igen tisztelt Professzor úr! Kedves Béla! Örök hálánk és köszönetünk mindenért! Isten nyugosztaljon! - búcsúzott a LESZ Buda Bélától.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.