53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó
Az OSC korosztályos csapatainál dolgozó szakember – akit társai Manónak becéztek – szombat éjjel tragikus hirtelenséggel halt meg .
Az OSC korosztályos csapatainál dolgozó szakember – akit társai Manónak becéztek – szombat éjjel tragikus hirtelenséggel halt meg .
Az utcán, eszméletlen állapotban találtak rá szombaton a lányra, akit kórházba vittek, de néhány órával később meghalt. A helyi lap szerint baleset érhette.
Hónapokon át tartó bezártság és példátlan veszteségek jellemezték a koronavírus-járvány időszakát, különösen 2020 tavaszát. Fizikai egészségünk mellett szinte mindannyiunk lelki békéjét is felforgatta a megváltozott helyzet – még abban az esetben is, ha valaki megúszta a fertőzést, és gyászolnia sem kellett. Öt évvel a járvány kitörése után néztük meg, az akkori traumák mennyire bizonyultak tartósnak, mennyit tanultunk a járványból.
A Néha a csajok is úgy vannak vele szerzője 92 éves volt.
Tony Roberts amerikai színész „lelépett ebből az eszelős városból”. 85 éves volt.
Horváth Kálmán pénteken még farsangi rendezvényen vett részt. Szombat hajnalban meghalt.
Miért annyira keresettek a halálesetekkel kapcsolatos tartalmak az interneten? Mitől félünk, amikor az öregedéstől félünk? Miért érezzük rokonainknak az elhunyt hírességeket? Miért nem segítenek a gyász öt fázisához hasonló félreértések szeretteink elvesztésekor? Szakemberekkel beszélgettünk a gyász új formáiról, arról, hogy mit kezdjünk a halállal, és a fókuszváltásról, amit a gyász hozhat.
Az újságíró, az MTV egykori alelnöke 81 éves volt.
Elhunyt Lukáts Andor. Emlékének tisztelegve gyűjtöttünk össze néhány fotót a HVG-n készült interjúiból és előadásából.
Az elmúlt évtizedek egyik legkarakteresebb dokumentaristájának nevéhez több album és kiállítás fűződik.