Választások 2014: indul a regisztráció a külhoni magyaroknak
Indul a választási nagyüzem, hamarosan postázzák a határon túli magyaroknak a regisztrációhoz szükséges nyomtatványokat – tudta meg a Magyar Hírlap Pálffy Ilonától, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjétől.
Rövidesen elkezdődik a felkészülés a jövő évi választásokra, miközben a Nemzeti Választási Iroda gőzerővel dolgozik a szervezet kiépítésén - mondta Pálffy Ilona, a NVI vezetője a Magyar Hírlapnak.
"Elkezdődnek a felvételi beszélgetések, előreláthatólag július 15-re már lesz egy kialakult csapatunk. Jelentős számú munkatársat veszünk át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium választási főosztályától" - tette hozzá.
Pálffy azt is elmondta: július 15-e után kezdik el kipostázni a regisztrációs nyomtatványokat azoknak a határon túli, kettős állampolgároknak, akiknek "ismerik a címét". "A regisztráció augusztus elsején indul, az interneten keresztül novembertől lehet majd regisztrálni" - mondta a lapnak.
A szavazási szándékukat egészen a választást megelőző 15. napig jelezhetik, de Pálffy szerint szeretnék, ha a választók ezt mielőbb megtennék. "Ha valaki az utolsó pillanatra hagyja ezt, lehet, hogy nem kapja meg időben a voksoláshoz szükséges csomagot" - tette hozzá.