2013. július. 02. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 02. 19:05 Itthon

Bepereli Bajnai Gordon a Fidesz szóvivőjét

Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen keddi kijelentése miatt – közölte az Együtt–PM szövetség kedden az MTI-vel.

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, mivel több székházfoglalót láttak Bajnai Gordon közvetlen környezetében vagy munkatársai között, bebizonyosodott, hogy a volt miniszterelnök állt a Fidesz-székház elleni márciusi törvénytelen akció mögött. Hoppál Péter úgy fogalmazott: "Bajnai Gordon erőszakos cselekményekre buzdította, bátorította azokat a fiatalokat, akik törtek-zúztak a Fidesz-székházban márciusban".

Az Együtt–PM szövetség közleményében ezt politikai hátsó szándékból elkövetett aljas rágalmazásnak minősítette, és tudatta: Bajnai Gordon beperli Hoppál Pétert. Jelezték egyúttal: Hoppál Fidesz-szóvivő társával, Zsigó Róberttel együtt járhat majd a bíróságra, miután utóbbi ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai ellen már személyiségi jogi pert indított a volt miniszterelnök.

"A Fidesz székházának elfoglalásával kapcsolatban már a tavasszal is leszögeztük: a tiltakozó polgárok dühét megértjük, céljaikkal egyetértünk, de nem mi állunk mögöttük. (...) Bajnai Gordon nem szervezte és nem bátorította az eseményt" – közölte az Együtt–PM, hozzátéve: békés és demokratikus úton fogják megbuktatni az "Orbán-rezsimet".

Hirdetés