2013. július. 01. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 01. 13:06 Itthon

Öt százalékkal emelték a vakok személyi járadékát

Júliustól már az 5,2 százalékkal megemelt fogyatékossági támogatást, illetve vakoknak járó személyi járadékot kapja a csaknem 120 ezer érintett – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkársága hétfőn.

Korábban a fogyatékossági támogatás az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 65, illetve 80 százaléka volt, ami 18 525 forintot, illetve 22 800 forintot jelentett. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény májusi módosításának eredményeképpen június elejétől a támogatás összege 19 500 forintra, illetve 24 ezer forintra emelkedett, a vakok személyi járadéka pedig a korábbi 15 360 forint helyett 16 160 forint lett.

A törvénymódosítás értelmében a támogatást és a személyi járadékot a jövő évtől nem az öregségi nyugdíjhoz kötve állapítják meg, hanem fix összeg lesz, ami minden évben a nyugdíjak mértékével együtt emelkedik – emlékeztettek.

Július elején már az emelt összegű támogatást kapják az érintettek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.