2013. június. 25. 14:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 25. 14:02 Itthon

Árvíz: három ember van még mindig kitelepítve

Miután a sződligeti speciális otthon lakói visszatérhettek megszokott otthonukba, mindössze hárman maradtak azok, akik még mindig nem költözhettek haza. A három nagymarosi lakó házát olyan mértékben károsította az árvíz, hogy ideiglenes szálláshelyükön kell maradniuk.

A takarítás és a fertőtlenítés után kedden visszaköltözhetett a sződligeti Viktor Speciális Otthonba az a csaknem száz ember, akit a dunai árvíz miatt evakuáltak június 5-én - közölte a Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke.

Az otthon lakóinak zöme már elfoglalhatta szobáját, ám két épületrészben még száradnak a falak, az ott élőket július 5-éig házon belül helyezik el - mondta Tarnai Richárd.   

A keddi visszatelepítéssel az árvízi veszély miatt Pest megyében költözni kényszerülő 817 ember közül 814 visszamehetett otthonába. Három nagymarosi lakó házát azonban olyan mértékben károsította az árvíz, hogy a helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe, így ők egyelőre ideiglenes szállásukon maradnak - közölte.

A megye legtöbb településén már elbontották a homokzsákokból emelt védműveket, ám például Dunabogdányban és Szigetmonostoron tovább tart a munka, mert a jórészt a kerékpárutakra felhalmozott több százezer átázott homokzsákot csak kézi erővel lehet eltüntetni.

A régióban javában tart a szúnyogirtás is, a rovarokat addig gyérítik állami és önkormányzati erőfeszítéssel, amíg szükséges - tette hozzá a megyei kormánymegbízott.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.