Szétszakadt a görög koalíció a közmédia miatt
Kilép a görög kormányból a hárompárti koalíció legkisebb tagja, a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar), mert erre szavazott pénteken rendkívüli ülésen a pártfrakció többsége - közölték Athénban a párt tisztségviselői.
A Dimar a közszolgálati tv és rádió bezárása körüli vita miatt döntött a kilépés mellett. Bejelentették, hogy a párt még pénteken visszavonja két miniszterét - az igazságügyi, valamint az államigazgatási reformért felelős tárca vezetőjét - a kormányból.
A másik két kormánypártnak, a konzervatív Új Demokráciának és a Pánhellén Szocialista Mozgalomnak (PASZOK) együttesen 153 képviselője van a 300 fős görög parlamentben, vagyis a Dimar kilépése után is megmarad a többségük.