2013. június. 20. 16:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 20. 19:25 Itthon

Bajnai: nem nyúltam le pénzeket, és itthon adózom

Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek, hanem az üzleti életben elért eredményei alapozták meg - írta az Együtt-PM szövetség az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy a volt kormányfő teljes egészében Magyarországon adózik jövedelmei után. Egy másik közleményben azt közölték, Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít a Fidesz szóvivője ellen.

A Heti Válasz csütörtökön egyebek mellett arról írt, hogy Bajnai Gordon szüleivel közös befektetési cége Ausztriában adózik. Bajnai Gordon reagálásában arról írt, "óriási különbség az Orbán–Simicska-rezsim politikusainak többségéhez, illetve a mögöttük álló oligarchákhoz képest", hogy Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek alapozták meg, hanem az üzleti életben elért, nemzetközi szinten is elismert eredményei. Ez "olyan tény, amely Bajnai Gordont hitelessé és alkalmassá teszi arra, hogy a korszakváltás programját képviselje" – olvasható a közleményben.

Bajnai Gordonnak egyetlen, a szüleivel közös ausztriai vállalkozásban van kisebbségi tulajdonrésze. A cégnek azonban nem aktív tagja, a döntéshozatalban nem vesz részt, onnan pénzt semmilyen jogcímen nem vett és nem vesz ki, így adófizetési kötelessége sem keletkezhetett Ausztriában. Jövedelmei után teljes egészében Magyarországon adózik, még a külföldi tanácsadói tevékenysége után is – közölte az Együtt–PM.

Megjegyezték, hogy a Bajnai család egyetlen tagjának sincs és nem is volt a magyar állammal üzleti kapcsolata, "nincsenek az államtól elnyert szőlőik, sem állami megrendelésektől nyereséges kavicsbányáik".

Szerintük a Heti Válasz cikke "és az arra hivatkozva meginduló fideszes sajtókampány csak arra jó, hogy Orbán Viktor kihívójának – a politikai vetélkedésben részt nem vevő – családtagjait zaklassa, a kormányváltást akaró polgárok között pedig zavart és félelmet keltsen".

Az Együtt-PM szövetség álláspontja szerint Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján "ismét átlépett egy határt", ezért indít Bajnai Gordon személyiségi jogi pert ellene. Felidézték Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón elhangzott szavait, e szerint a szóvivő azt mondta: "Bajnai Gordon és családja így valószínűleg milliárdokkal károsítja meg Magyarországot". Közölték, az idézett mondat miatt Bajnai Gordon azt is követeli, hogy a Fidesz szóvivője nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

Az olimpia nagy részén Magyarországon lehetett Sulyok Tamás, de a teljes 228 millió forintos szállásdíjat ki kellett fizetni

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.