2013. június. 18. 13:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 18. 13:03 Itthon

Már a homokzsákokat pakolják el a Margitszigeten

Az árvíz miatt korábban kitelepített 1570 ember közül 916-an hazatérhettek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján. A mezőgazdasági károk felmérését a szaktárca jövő hétfőn fejezi be. Budapesten még dolgoznak a Római-parton, a Királyok útján az ideiglenes védmű elbontásán, a Margitszigeten pedig a homokzsákokat távolítják el.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összegzése szerint az árvíz által érintett 95 település közül 37-ben már a helyreállítási munkálatokat is befejezték. Az összes elöntött területnek csaknem a kétharmadán befejezték a fertőtlenítést. Megkezdődött a szúnyogok irtása, illetve gyérítése, a tervezett terület 13 százalékán már végrehajtották ezt a feladatot is.

Az ár levonultával Budapest és négy érintett megye - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya - útjain már korlátozás nélkül közlekedhetnek az autósok.  Budapesten még dolgoznak a Római-parton, a Királyok útján az ideiglenes védmű elbontásán, a Margitszigeten pedig a homokzsákokat távolítják el. A Népszigeten is zajlik a helyreállítás, míg az I., a II., a III., az V., a XI. és a XIII. kerületben fertőtlenítenek.

Győr-Moson-Sopron megyében huszonegy települést érintett a dunai árhullám, azóta tizenöt kilométernyi közutat adtak vissza a forgalomnak. Komárom-Esztergom megyében tizenhárom település vett részt a védekezésben, nagyobb részükben már megkezdődött a fertőtlenítés.

Pest megyében huszonhat település védekezett az árhullám ellen, már több helyen befejezték a helyreállítást és a fertőtlenítést. Fejér megyében hét település vett részt a védekezésben, a helyreállítást több településen befejezték. Tolna megyében hat települést veszélyeztetett a dunai árvíz, s nyolc kilométeres útszakaszon volt korlátozás, ezeket kell most megtisztítani.

Bács-Kiskun megyében kilenc település védekezett az árvíz ellen, jelenleg a homokzsákokat ürítik ki, a fertőtlenítés ütemterv szerint zajlik. Baranya megyében is megkezdődött a homokzsákok kiürítése. Mohácson a belvíz miatt szivattyúznak. Kölked külterületén csurgásokat tapasztaltak, a vízügyi igazgatóság homokzsákokat bocsátott az önkormányzat rendelkezésére. A kompok Dunaszekcsőnél és Mohácsnál a hajózási tilalom miatt még mindig nem közlekednek. Tilos vadászni, a halászati és horgászati tilalmat azonban részlegesen feloldották.

Az elektromos szolgáltatóknak korábban több fogyasztót ki kellett kapcsolniuk a rendszerből, de az érintettek több mint kétharmada már ismét használhatja a hálózati áramot. Az árvíz miatt az eddigi tájékoztatás szerint csaknem 11 ezer hektárnyi, agrártermelésre használt terület károsodott valamilyen mértékben - áll az OKF közleményében.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.