2013. június. 14. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 14. 11:22 Itthon

Helyreállítottak egy denevér-élőhelyet a Bükkben

Természetes állapotában állította helyre az egykor bányaművelés alatt álló recski Antal-tárót és ezzel több ezer denevérnek biztosította az élőhelyét a Bükki Nemzeti Park (BNP).

A denevérkolónia életfeltételeinek megteremtésén túl a beruházás lehetővé teszi a bányászat során feltárt egyedülálló geológiai értékek megóvását is - tájékoztatta pénteken az MTI-t Dudás György, a BNP igazgatóhelyettese.

A Recsken, illetve Salgótarján közelében, az eresztvényi Nagy-bánya területén végzett rehabilitációhoz szükséges 117 millió forintot az Új Széchenyi Terv keretében nyerte el a nemzeti park, pályázat alapján.

A tájékoztatás szerint a Mátrában a Natura 2000 hálózathoz tartozó területen található 19. századi érckutató Antal-táró állapota leromlott, veszélyessé vált, részben az omlások, részben a kőzetből felszabaduló gázok, a többi között a szén-dioxid miatt.

A törmelékhalmok ugyanis a fojtó, mérgező gázokat egyre kevésbé engedték távozni a járatokból, ami azzal fenyegetett, hogy a levegő mérgezővé válik az ott élő denevérek számára.

Az 1994 óta végzett denevérmegfigyelések adatai szerint 3000-4000 védett közönséges denevér, valamint 300-500 fokozottan védett kereknyergű patkósdenevér, illetve néhány fokozottan védett hosszúszárnyú denevér tanyázik a táróban. A beavatkozás hiányában, a táró teljes elzáródásával, így a denevérkolónia pusztulásával kellett számolni - mondta el az igazgatóhelyettes.

Ugyancsak rehabilitáción esett át a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén található eresztvényi Nagy-bánya, ahol feltárási, balesetvédelmi, hulladékmentesítési, tereprendezési és biológiai rehabilitációs beavatkozásokat kellett végezni.

A projekt eredményeként biztosítható a bányafalakban és a bányaudvaron feltáruló földtani értékek - különböző bazalt- és bazalttufa-változatok, köztük az úgynevezett "kristálytufa" - tanulmányozhatósága, hosszú távú megőrzése.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.