2013. június. 08. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 08. 12:01 Itthon

Nyolcszázan dolgoznak Győrújfalu gátjain

Tartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu gátjain - mondta el szombat délelőtt a helyszínen Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott.

"Tegnap este is nyolcszázan dolgoztak a gáton, ezt ma délelőttre is meg tudtuk szervezni, és már tudjuk, hogy este is ugyanez lesz a helyzet" - fogalmazott a kormánymegbízott.  Mint mondta, abban bíznak, hogy kora délutánra beállhat a tetőzés ezen a folyószakaszon, ahol már most is lassul az Öreg-Duna által tolt víz visszafelé folyása.

Egyben kérte a segíteni érkezőket, hogy a rendőrségen jelezzék e szándékukat. Az önkénteseket a másfél ezres, az esti órákban kitelepített falu sportpályájáról szervezetten szállítják ki a gátakhoz. Itt a kormánymegbízott becslése szerint mintegy kétszáz helyi férfi tevékenykedik.

Folyamatos tudósításunkat az árvízi helyzetről itt olvashatja!

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.