Gárdisták védtek egy gyereknapi rendezvényt, eljárás indult
Szabálysértési eljárást indított a gyöngyösi rendőrkapitányság, mert a város főterén egy gyermeknapi rendezvényen jelen voltak egy korábban feloszlatott szervezet tagjai. Az Origo információja szerint ez a szervezet az Új Magyar Gárda volt.
Június 2-án állampolgári bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök, a rendezvény helyszínén több embert igazoltattak, illetve meghallgatták a rendezvény szervezőjét - mondta pénteken Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az Origo információja szerint a jogerősen feloszlatott Új Magyar Gárda vigyázott a helyi gyermeknapi rendezvény rendjére. A szervezet tagjai fekete egyenruhában, szervező feliratú kitűzőt viselve vigyáztak a biztonságra, a gárda pedig hivatalosan is felkerült a rendezvény plakátjára, a támogatók közé.
A rendezvényt magánszemélyek szervezték, a város a helyszínt és a színpadot ingyen biztosította. A plakátra ezért a Gyöngyösi Önkormányzatot kiemelt támogatóként írták ki. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a városháza nem tudott arról, hogy a gárda ott lesz a rendezvényen - írta az Origo.