2013. június. 07. 05:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 06. 22:35 Itthon

Hétvégén belekóstolhatunk a 30 fokos nyárba

A hét végén nyárias meleg lesz, akár a 30 fokkal is számolhatunk, de csapadékra is nagy esély van. Hétfőn ismét hidegfront érkezik az országba, amely újabb záporokat, zivatarokat hoz majd magával.

Pénteken a gomolyfelhőkből szórványosan számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, de emellett hosszabb-rövidebb időszakokra a legtöbb helyen kisüt a Nap. Zivatarokat helyenként felhőszakadás, jégeső illetve viharos széllökés kísérhet. Hajnalban 11 és 15, míg délután 23 és 27°C között alakul a hőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.

Szombaton több napsütésben lesz részünk, kevésbé lesz erőteljes a nappali gomolyfelhő-képződés és a péntekinél kevesebb helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Meleg, nyárias időben bízhatunk, délutánra 25 és 30°C közé emelkedik a hőmérséklet, gyenge marad a légmozgás.

Vasárnap is marad a nyárias, többnyire napos idő, ekkor főként északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. A Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a déli, délnyugati szél.

Hétfőn egy hidegfront közelíti meg északnyugat felől térségünket, így bár még marad a meleg idő, délutántól egyre több helyen kialakulhat zápor, zivatar. Keddre pár fokkal visszaesik a hőmérséklet és feltámad a szél.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.