Helikoptereket, lánctalpasokat küldtek a meggyengült gáthoz
A Győrújfalunál meggyengült gát megerősítésére a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök csütörtök este a Duna TV Közbeszéd című műsorában.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hivatalos megkeresésében négy szállító helikoptert kért. Ezek Pápára való áttelepítése már folyamatban van.
Emellett még két lánctalpas járművet és további 400 katonát is a helyszínre vezényeltek. A honvédség jelenleg 13 helyszínen, több mint 4000 katonával végez gátépítési és megerősítési munkálatokat - mondta a vezérkari főnök.
Korábban Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, hogy megcsúszott a föld a gátfal egyik részén Győrújfalunál. Hozzátette, a történtek nem okoznak semmilyen problémát a védekezésben, a víz nem tört át, és már dolgoznak a gátrész helyreállításán, az érintett rész tömörítésén.
A Magyar Honvédség Facebook-oldalán korábban az jelent meg, hogy Győrújfalu térségében az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás. Azt írták: mivel az óránként 10 centiméterrel emelkedő víz a területet már beborította, könnyűbúvárcsoportot riasztottak a megcsúszott fólia homokzsákokkal való rögzítésére.