Kiszivárgott levél: Bajnai ellen spontánnak tűnő tüntetést szerveznek
Véletlenül derült ki, hogy Dióssi Csaba, dunakeszi polgármestere spontánnak tűnő demonstrációt szervez a városban fórumot tervező Bajnai Gordon ellen – írta az Index.
Dióssi Csaba dunakeszi polgármester "egy rögtönzöttnek látszó Bajnai Gordon elleni tüntetést szervez" – írta az Index, amely szerint ez abból a "fideszes belső körnek szánt" Dióssi-levélből derült ki véletlenül, amely a Gödinfó portál közvetítésével kikerült a Facebookra. Az Index szerint itt fedezték fel az üzenetet a volt miniszterelnök hívei is.
A levélből a beszámoló szerint kitűnik, hogy a polgármester a településére érkező Bajnai Gordon politikai fórumára szervezett egy spontánnak látszó demonstrációt, amelyben nem csak az időt és helyszínt hirdette meg, hanem könnyítésül húsz transzparensszöveg-mintát is szétküldött.
A javasolt feliratok között szerepelt többek között a "Bajnai a tolvajok fejedelme! (liba)", "Megdupláztátok a munkanélküliséget Gordon! Gordon=adóemelés!", "Gordon=csökkenő fizetés!", illetve a "Gordon, nem kérünk a drogból!" szlogen is.
Az Index szerint később egy újabb levél is napvilágot látott, amelyben a Fidesz dunakeszi csoportja elnézést kér a korábbi levélben használt szia! megszólításért. A magyarázat szerint a levelet egy szűkebb baráti körnek szánták, és csak a technika ördöge miatt jutott el a szélesebb közönséghez.
Dióssi Csaba polgármester az Indexnek szintén azt mondta, hogy a Bajnai-levél több formája is elkészült. A véletlenül közzétett, közvetlenebb stílusú levél eredetileg csak mintegy kéttucat emberhez szólt volna.