2013. május. 29. 07:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 09:02 Itthon

Felszámolnak egy egyetemi kart az adóssága miatt

Több százmillió forintos adósságállománya miatt nem tudja tovább finanszírozni a Székesfehérváron működő geoinformatikai karát a Nyugat-magyarországi Egyetem, ezért az oktatók és dolgozók többségét elbocsátják, a képzést pedig Sopronba költöztetik át – írja a szerdai Magyar Nemzet.

Az átszervezésre azért van szükség, mert az intézmény állami támogatása 60 százalékkal csökkent, és nincs pénz a kari infrastruktúra működtetésére – mondta Faragó Sándor rektor. Mint a lapnak elmondta, a kar adósságállománya már meghaladja a 300 millió forintot, ezenfelül a mintegy 120 milliárdos PPP-beruházásból adódó fizetési kötelezettsége is van.

Az intézményvezető szerint Sopronban minden hallgató azonos feltételekkel folytathatja tanulmányait, sőt a diákok a mostaninál színvonalasabb kollégiumi ellátást kapnának, az oktatókat viszont nem tudják maradéktalanul átvenni. A fehérvári kar fenntartásához nagyjából 200 millió forintra lenne szükség, ám ennek csak a fele van meg. 

Az alkalmazottak és a diákok inkább az Óbudai Egyetem fehérvári intézetéhez csatlakoznának. Kártyás Gyula, az Óbudai Egyetem oktatási főigazgatója a lapnak megerősítette, hogy felvetődött az egyesülés ötlete. Mint mondta, a tárgyalások már elkezdődtek az érintett karok között, de csak hetek múlva dőlhet el, hogy át tudnák-e venni a campust. 

A geoinformatikai karral kapcsolatos elképzeléseket az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyása után kezdhetik el megvalósítani – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.