Itthon hvg.hu 2013. május. 28. 14:23

Bajnai bepereli a Fidesz szóvivőjét

Jogi úton vesz elégtételt Bajnai Gordon azokon, akik a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban hazugságokat terjesztenek róla, és ezzel megsértik jó hírnevét. Az eddig elindított pereket Bajnai Gordon kivétel nélkül megnyerte, ezúttal Zsigó Róbertet, a Fidesz szóvivőjét pereli be.

"Zsigó Róbert, az Orbán–Simicska-rezsim nagyobbik kormánypártjának szóvivője több ízben hazudott, vagy hamis látszatot keltett, Bajnai Gordon válságkezelő miniszterelnöknek a Hajdú-Bét-ügyben játszott szerepével kapcsolatban" – közölte az Együtt 2014–PM Szövetség.

A párszövetség közölte, a valóság az, hogy Bajnai Gordon a Wallis vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában, soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője, vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt, a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el.

Zsigó Róbert a plenáris ülésen május 27-én.
MT / Kovács Tamás

"Már 2004-ben személyesen fogadta a károsultak képviselőit, és a nekik tett ígéretnek megfelelően több ízben lobbizott az államnál, hogy a bajba jutott gazdák a jogszabályok szerinti legmagasabb kárpótlásban részesülhessenek. Ezek a családok később éppen az ő közbenjárásának köszönhetően jutottak pénzhez" – írták.

Bajnai Gordon ezért személyiségi jogi pert indít Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője ellen, aki szerinte hazugságokat terjeszt.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.