2013. május. 27. 19:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 27. 19:25 Itthon

Fehér port küldtek több megyei MSZP-irodába

Hétfőn több megyei MSZP-iroda is ismeretlen eredetű fehér porral töltött borítékot kapott - mondta Harangozó Gábor, a párt országgyűlési képviselője a sonline.hu Somogy megyei híroldal szerint. Somogyban a szocialisták helyi szervezete azonnal értesítette a rendőrséget, amely megkezdte az ügyben a nyomozást.

A Somogy és Fejér megyei MSZP-iroda után a Hajdú-Bihar, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet is gyanús levelet kapott - állította Harangozó Gábor a sonline.hu szerint.

"Világosan látszik, hogy ez egy országosan szervezett, megfélemlítő támadássorozat az ellenzék legnagyobb szervezete ellen" - írta közleményében a politikus. "Az MSZP azonban sem Somogyban, sem az országban nem hátrál meg, folytatja az Orbán-rezsim kritikáját, a visszaélések nyilvánosságra hozatalát" - tette hozzá.

Harangozó szerint az ilyen „fehérporos akciók" nem a demokratikus politikai versengés, hanem a bűnszervezetek, terrorista csoportok módszerei közé tartoznak, amit az MSZP határozottan elítél.

"Csak remélni tudjuk, hogy ez a fajta visszataszító, megfélemlítésre alapozó próbálkozás nem lesz a kampány része, és hogy a rendészeti szervek mielőbb kézre kerítik a felelősöket" - közölte. "Sajnos az Orbán Viktor vezette Fidesz nem mérte fel, hogy a gyűlöletkampány, amit az MSZP ellen nap, mint nap folytat, ilyen barbár cselekedetekig fajulhat" - tette hozzá.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.