Kamionnyi tampont loptak, vádemelés jöhet
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a hatfős bandának az ügyében, melynek tagjai elloptak egy kamionnyi tampont egy tatai telephelyről.
Tavaly szeptember 9-én loptak el egy kamiont 13 millió forintot érő tamponszállítmánnyal együtt egy tatai telepről. A nyomozók kiderítették, hogy a kamionnal aznap hajnalban hajtott ki a telephelyről két férfi, majd Székesfehérvár felé indultak.
A Fejér megyei Soponyán, egy családi ház udvarában találták meg a vontatót, a vontatmányt azonban a tolvajok már lekapcsolták róla. A rendőrök éppen időben érkeztek, a kamiont ugyanis már elkezdték darabjaira szedni, hogy alkatrészenként eladva, megszabaduljanak attól. A beszerzett információk alapján Sárkeresztesen megtalálták a pótkocsit a tamponszállítmánnyal együtt.
A lopást, mint a nyomozás során kiderült, egy 33 éves tatai nő tervelte ki, majd két sofőrt - egy 46 és egy 26 éves férfit bízott meg a végrehajtással. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
A nyomozók az orgazdákat is elfogták, a két férfi és egy nő szabadlábon védekezhet. A Tatai Rendőrkapitányság, befejezve a nyomozást a jelentős értékre elkövetett lopás ügyében, a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.