2013. május. 22. 16:01 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 22. 16:19 Itthon

Hét éven át erőszakolta lányát, életfogytiglant kapott

Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította szerdán meghozott jogerős döntésében a Győri Ítélőtábla annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint évekig molesztálta, megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát.

Kovács Tamás tanácsa az ügyészi indítványnak helyt adva súlyosbította az apa büntetését. A folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, nemi erőszak és testi sértés bűntettében elítélt férfi legkorábban húsz év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Hivatkozása szerint az elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint első fokon a Tatabányai Törvényszék nem is szabhatott volna ki ennél enyhébb büntetést a férfira, aki gyermeke nyolcéves korától tizenöt esztendős koráig követte el a bűncselekményeket. A bíró kitért arra is: a férfi már-már diktátorként, "basáskodva" irányította családját, amelynek tagjai, így lánya, a sértett is ki volt szolgáltatva neki.

Az ítélet ismertetésekor Kovács Tamás arra is kitért, hogy a lány a történtek ellenére nem érzett haragot, bosszúvágyat apja iránt, a sértett által a rendőrségen, illetve tanárainak elmondottak hitelességével szemben pedig semmilyen kétség nem merült fel.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.