2013. május. 13. 14:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 13. 14:13 Itthon

Családon belüli erőszak: "komolyabb szöveget" vár az LMP

Elégtelennek tartja a családon belüli erőszakot érintően benyújtott kormányzati törvényjavaslatban foglaltakat az LMP képviselői csoportja, amely újratárgyaltatná az előterjesztést.

Ertsey Katalin független képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a pénteken beterjesztett indítvány nagyon messze áll attól, amit elvárnának. A javaslat mindössze egy néhány paragrafusban összefoglalt és szűken értelmezett erőszaktípust jelenít meg, lényege a testi sértés, amit a Btk. amúgy is tud kezelni - mondta.

Hiányolta, hogy az indítvány nem szól a lelki bántalmazásról vagy a gazdasági elnyomásról, és azokra a tényezőkre sem tér ki, amelyek alapján szankcionálható lenne egy folyamatszerűen elkövetett bűncselekmény.

Az LMP ezért az kéri, hogy a civilek, a nonprofit szervezetek, a rendőrségi és igazságügyi szakértők újra üljenek tárgyalóasztalhoz, mert fontos lenne, hogy a jogalkotók "egy ennél komolyabb szöveget" tegyenek le az asztalra - mondta.

Szerinte az LMP vonatkozó javaslata - amelyik egyelőre még nem került a parlament alkotmányügyi bizottsága elé - tartalmazza azokat a részleteket, amelyeket a civil szakértők kértek.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.