Bajnai viccelt a Hajdú-Bét károsultjaival a Fidesz szerint
A Fidesz kikéri a károsult gazdák és családjaik nevében, hogy Bajnai Gordon egy múlt heti eseményen viccelődött a károsultak helyzetével – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Hoppál Péter.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője emlékeztetett rá: Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője országjárásának vásárosnaményi állomásán újságírók előtt viccelődve jelentette be, hogy talán az ő törekvései és évtizeddel ezelőtti munkájának az eredménye lehet az, hogy a jelenlegi kormány kártalanítja és megsegíti azokat a hajdú-bétes gazdákat, akiket annak idején kisemmiztek és földönfutóvá tettek.
Hoppál Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy "Bajnai Gordon naponta képes felülmúlni önmagát is cinizmusban". A Fidesz szerint ennek a politikának nincsen jövője, hiszen "Bajnai Gordon üzleti és politikai munkájában is arra építette a jövőjét, hogy kivasalt mindent az emberekből".
Leszögezte: nem szabad viccelődni azokkal az emberekkel, akiket kisemmiztek, hiszen sokan egész vagyonukat vesztették el és vannak családok, ahol halálesetek is történtek a Hajdú-Bét csődjét követően.
Hoppál Péter úgy fogalmazott: ezen a viccen egyedül Bajnai Gordon nevethetett, és "mekkorákat hahotázhatott akkor is, amikor a megszorító intézkedéseivel egész Magyarországot a porba sújtotta".