2013. május. 11. 20:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 11. 20:11 Itthon

Fidesz: hiteltelen a baloldal aggodalma a vonatjegyárak ügyében

Hiteltelennek tartja a baloldal aggodalmát a Fidesz a vonatjegyárak ügyében, mert - mint közölték - a szocialista kormány alatt csaknem másfélszeres volt az áremelkedés.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a nyugdíjasokat és a gyermekeket is megadóztatja a miniszterelnök azzal, hogy jövő szerdától bevezetik a gyors- és sebesvonatokra is kötelező pótjegyet.

A Fidesz szerint hiteltelen a baloldal aggodalma, hiszen éppen a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején emelkedett 140 százalékkal a vasúti jegyek ára, továbbá regisztrációs jegyet, majd 500 forintos pótdíjat vezettek be, "mit sem törődve azzal, hogy a megszorító politikájuk miatt már így is nehéz helyzetbe került emberekre ezzel újabb terheket tesznek".

Az MTI-hez küldött reagálásukban hangsúlyozták, ezzel szemben a jelenlegi kormánypárt az emberek oldalán áll, és nem hagyja, hogy visszatérjen a 2010 előtti állapot. Éppen ezért Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a MÁV által tervezett, bizonyos vonatokat érintő gyorsvonati felár felülvizsgálatának ügyében.

A MÁV korábban azt közölte honlapján, hogy május 15-étől gyorsvonati felárat vezet be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani, amely a megtett kilométertől függően 150-795 forintba kerül. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel utazik, az is köteles az utazás teljes - gyorsvonattal érintett - viszonylatára pótjegyet váltani.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.