2013. május. 03. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 03. 16:20 Itthon

Lázár: a régi trafikosok ügyét újraértékelik

A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

Szakmai alapokon nyugvó méltányos döntések születtek a trafikpályázatok elbírálásánál - jelentette ki a politikus egy más témában tartott sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva. A méltányosság egyetlen területen, azok esetében sérülhetett, akik kiskereskedelmi tevékenységüket hagyományosan trafikosként, döntően dohánytermékeket értékesítve végezték - tette hozzá.

Ma már nagyon kevesen vannak, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években trafikot üzemeltettek, és az elmúlt huszonkét esztendőben talpon tudtak maradni - hangsúlyozta a politikus.

Lázár János közölte: az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet.

A kétszáz régi trafikos jelentős része kapott koncessziót, azoknak pedig, akik nem jártak sikerrel, felajánlják a pályázatok újraértékelését - mondta a fideszes politikus. Ezt részben azért is lehet megtenni, mert több mint ezernégyszáz helyen új pályázatot írnak ki, így nincs még lezárva a folyamat - közölte.

Az államtitkár szerint körülbelül száz trafikot érinthet majd az újraértékelés, melyet minden esetben külön-külön végeznek el. Bejelentette, a jövő héten felhívást tesznek közzé, erre azoknak a kisvállalkozásoknak, családi vállalkozásoknak a jelentkezését várják, amelyek sikertelenül pályáztak, kiskereskedelmi tevékenységüket hivatásszerűen végezték, és árbevételük döntő hányadát a dohánytermékek értékesítése adta. 

A politikus közölte, a sikeres pályázok esetében a jövő héten elkezdődnek a szerződéskötések, hogy a trafikok július 1-jén át tudják venni a kiskereskedelmi tevékenységet.

Lázár János hangsúlyozta, a trafikrendszer kialakításának két alapvető célja, hogy - a forgalmazási helyek számának csökkenése miatt - nehezebben lehessen dohányárut vásárolni, valamint az, hogy megakadályozzák a fiatalkorúak kiszolgálását, hiszen ez a koncesszió elvesztése mellett büntetőjogi következményekkel is járhat. Erről a tervéről - amely az elmúlt években a legfontosabb dohányzásellenes lépés - a kormánynak "esze ágában sincs lemondani" - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című péntek reggeli műsorában sugárzott interjújában közölte: a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.

Ha számításai szerint Önt érintheti a Lázár János által bejelentett újraértékelés, kérjük írjon nekünk az ugyelet@hvg.hu e-mail címre!

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.