2013. április. 29. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 29. 13:46 Itthon

Traktort próbált ellopni egy férfi Csongrád megyében

Eltulajdonított egy traktort az ahhoz tartozó pótkocsival együtt egy férfi Ferencszálláson, de miután a tulajdonos fia rajtakapta, a főút közepén hagyta a járművet és gyalog elmenekült - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Jászai Linda elmondta, a férfi vasárnap este bement egy ferencszállási ház udvarába, beült a kiszemelt járműbe, majd azzal rákanyarodott a 43-as számú főútra, és Kiszombor felé vette az irányt.

A tulajdonos fia azonban felfigyelt a zajra, és a férfi után sietett. Megállásra szólította fel, erre a férfi kinyúlt az ablakon, és arcon ütötte. A tulajdonos fia azonban kitartóan követelte vissza a mintegy 650 ezer forint értékű járművet - közölte a főhadnagy.

Tájékoztatása szerint a rabló egy idő után kiugrott a járműből, és futásnak eredt. A sértett időközben értesítette a rendőröket, ők elfogták a gyanúsítottat, és rablás bűntette miatt indítottak eljárást ellene.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.