Portikról is vallott a "fekete sereg" vezére
Tagadta bűnösségét a fekete sereg néven ismertté vált bűnszervezet ügyének elsőrendű vádlottja, Magyar Róbert, aki a Fővárosi Törvényszék perújítási eljárásában szerdán kezdte meg a vallomástételt.
A vádlott – aki még korábban, az elsőfokú büntetőper során házi őrizetből szökött meg, és másfél évnyi külföldi bujkálás után tavaly fogták el – azt hangoztatta: már csak azért sem lehetett bűnszervezet vezetője, mert a vádbeli cselekmények idején többször börtönben volt. Szerinte koholt vádak alapján folyik ellene az eljárás, valótlan terhelő vallomások születtek, hamis sajtóinformációk láttak napvilágot az ügyében. A fekete sereg elnevezés sem hozzá kapcsolódik, csak rászálltak korrupt rendőrök, és haragosa volt az a tavaly nyáron elfogott V. László, aki rendőröket fizetett le és tartott a markában – mondta.
"Én nem voltam maffia, ezt a rendőrök találták ki" – érvelt a vádlott. Magyar Róbert szerint amit a terhére rónak, az csupán a roma kultúrában megszokott, jó ismerősök közötti kölcsönös, baráti segítségnyújtás.
A vádlott felidézte, hogy tíz éve diszkót akart nyitni a fővárosban, ám miután ez konkurenciát jelentett volna V. Lászlónak, összetűzésbe keveredtek. Még az is előfordult, hogy "csúnyán beszéltek a telefonban". Ezután a nyitóbulin "rendőrök szállták meg a diszkó környékét", igazoltatták a vendégeket, és így ellehetetlenítették a helyet. Eközben V. László érdekeltségeinél – Magyar Róbert előadása szerint – a "földön hemperegtek a bekábítózott" fiatalok, és a rendőrök mégsem tettek semmit, mert V. László "zsebében voltak".
Saját rendőri kapcsolatairól a vádlott annyit mondott, hogy egyszer összehozták egy rendőrtiszttel e szavak kíséretében: "az SZBO-s a kezünkben van, kis pénzt adunk és elintézi a dolgokat". (Az SZBO a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya volt.)
Magyar Róbert azt mondta: "nekem nem kell elintézni semmit, legfeljebb jogosítvány, gyorshajtás, ilyesmi, nekem kellemetlen volt rendőrökkel barátkozni". A rendőr havi félmilliót kért volna azért, hogy ne molesztálják a vádlott kaszinóját, mire Magyar Róbert – állítása szerint – úgy reagált: "mi van ezzel, meghülyült, még be sem üzemeltem a kaszinót".
A vádlott vallomása több pontján is említette a miniszterelnököt, amivel kapcsolatban a bíróság kérdéseket tett fel. Évekkel ezelőtt Kovács István korábbi ökölvívó éttermében egy zárt rendezvényen készült róla és Orbán Viktorról közös fotó, amely mindmáig tisztázatlan módon, a rendőrségen keresztül került a sajtó birtokába, és így közölhette címlapján egy hetilap – állította Magyar Róbert.
Azt is mondta, hogy amikor ebben az ügyben előzetesből házi őrizetbe került, hónapokon keresztül feljárt hozzá Portik Tamás – akit a közelmúltban több súlyos, életellenes bűncselekménnyel vádoltak meg –, és arról faggatta: tudná-e segíteni az MSZP-t Orbán Viktorról, illetve a Fideszről szóló információkkal, mert akkor megszűnhetne a házi őrizete. Ő azonban nem tudott és nem is akart eleget tenni a kérésnek – jelentette ki.
Külföldi elfogásáról Magyar Róbert elmondta: Spanyolországban szórakozóhelyeken volt portás, kidobó, és egy arab ismerősével bérelt lakást, amikor egyszer a rendőrök hangoskodás miatt kijöttek hozzájuk, bevitték, az ujjlenyomata alapján azonosították, és átadták a magyar hatóságoknak.
Az úgynevezett fekete sereg ügyében folytatott eljárás adatai szerint Magyar Róbert 2002-től – akkor szabadult ki a börtönből – 2004 végéig prostitúciós hálózatot működtetett, védelmi pénzeket szedett, tartozásokat hajtott be, és a bűncselekményekből származó illegális jövedelmek feletti ellenőrzésért erőszakos küzdelmeket vívott más bűnözői csoportokkal. A vádlottak többször is népes csoportokban, felfegyverkezve tartottak erődemonstrációt riválisaik megfélemlítésére, egyes vádlottak még a fegyveres leszámolástól sem riadtak vissza. Ilyen események zajlottak például egy óbudai szórakozóhelynél és egy mátészalkai vállalkozó házánál.
Az elkövetői körre jellemző, hogy a büntetett előéletű, küzdősportokat űző Magyar Róbert vezetésével korábbi börtön-, sport- és rokoni kapcsolatok alapján olyan szervezet jött létre, amelynek révén az elsőrendű vádlott rövid idő alatt akár több száz embert is képes volt mozgósítani. A vádlottak között volt egy szerb férfi, akit a kecskeméti maffiaperben is elítéltek, továbbá két ügyvéd. Több vádlott ötször-tízszer, volt, aki tizenhétszer állt már bíróság előtt lopás, önbíráskodás, hivatalos személy elleni erőszak, kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt.
Az ügy sajátossága, hogy az eljárás adatai szerint a sértettek egy része sem tekinthetők makulátlannak. Volt, amikor az illegális cigaretta-kereskedelemből származó bevételekért folyt a harc, az egyik áldozat pedig az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal volt, akit 2003 nyarán lőttek le egy óbudai szórakozóhely előtt.
Magyar Róbert távollétében a bűnszervezet vezetőjeként tényleges életfogytiglant kapott, ám miután a hatóságok kézre kerítették, a törvény szerint perújítást kell lefolytatni. A fekete sereg ügyében összesen 30 vádlott volt, közülük korábban többen tíz évnél is több, sokan pedig öt év körüli szabadságvesztést kaptak.